Apró hibák keserítik meg a játékosok életét

Vágólapra másolva!
Búcsúzik az Xbox Live-tól a Microsoft első játékkonzolja. A gépre 2006 óta nem jelent meg új játék, ám egyes címeket a mai napig elővesznek a játékosok. Szabadkozni kényszerülnek a játékcégek, szemfájdítóan apró feliratok, pocsék minőségű demók keserítik meg a gamerek életét.
Vágólapra másolva!

Míg a Sony előző generációs konzolja, a PlayStation 2 még mindig a piac egyik fontos szereplőjének számít, addig a Microsoft az Xbox 360 megjelenésével rögtön el is temette az előző generációs masináját. 2006 után nem készült egyetlen új Xbox játék sem, a Microsoft megpróbálta gyorsan elfeledtetni a konzol túlzottan sikeresnek nem mondható szereplését. Egyedül az újabb gép, és a kapcsolódó szoftverek fejlesztését tartották szem előtt. Ennek ellenére nem fordultak el teljesen az első konzol, illetve az arra készült játékok rajongóitól, négy év elteltével még mindig elérhető az első Xbox-hoz kapcsolódó LIVE szolgáltatás.

Forrás: [origo]

Búcsúzik az internettől a régi Xbox

A jó világnak azonban hamarosan vége szakad, a Microsoft bejelentette, hogy április tizenötödike után nem lesz LIVE a régi Xboxra, így a Halo 2-höz hasonló nagy sikerű játékok elveszítik a többjátékos módok futtatásához szükséges hátteret. A Halo-sorozatot fejlesztő Bungie sajnálkozását fejezte ki. Nem véletlen, hogy ők szólaltak meg leghamarabb az ügy kapcsán, az elmúlt öt évben a Halo 2 számított a LIVE legjátszottabb címének. A szerverek, illetve a szolgáltatás megszűntetése az Xbox 360-ra megvásárolt, azon futó régi Xbox játékokat is érinti.

Silabizálni kell a Mass Effect 2 betűit

Az új generációs konzolokra készült játékok megjelenésével egy új típusú probléma is felütötte a fejét. A HD felbontású televíziókra optimalizált feliratok sokszor olvashatatlanul kis méretben jelennek meg a hagyományos tévéken. A legújabb példa erre - az egyébként hatalmas sikernek számító - Mass Effect 2. A rajongók egy része felháborodva jelezte a fejlesztőnek, illetve a kiadónak a problémát.

Forrás: [origo]
A rosszarcú idegenek mellett a feliratok is problémát jelentenek

A korábbi eseteknél előfordult pozitívabb és negatívabb kicsengésű végkifejlet is. Jobb esetben az adott játék fejlesztője egy patch kiadásával orvosolta a problémát, rosszabb esetben a gamerek magukra maradtak a gonddal és az apró betűkkel. A Bioware sajnos az utóbbi tábort erősíti, a fejlesztő a probléma kivizsgálása után bejelentette, tudnak a problémáról, ám csak a sajnálkozásukat tudják kifejezni, semmit sem tudnak tenni ellene. Míg az akciójátékoknál csak néhány opció elolvasásával lehetnek problémák, a Mass Effect 2-höz hasonló szerepjátékokban több ezer oldalnyi szöveg, rengeteg dialógus, háttérinformáció jelenik meg a képernyőn. Ha ezeket nem lehet elolvasni, oda a játékélmény.

Problémás az Alienek elleni harc

A Bioware mellett a Rebellion is magyarázkodni kényszerült, az Aliens vs Predator alkotói a nemrég kiadott demó miatt kényszerültek sajnálatuknak hangot adni. A hamarosan megjelenő játék kipróbálható változata PC-n, valamint a PlayStation 3 és az Xbox 360 konzolokon is megjelent, a három platform közül gyakorlatilag csak az Xbox 360 rajongók tudták különösebb problémák nélkül futtatni az online többjátékos módokra kihegyezett demót. A PC-s verziót a Steam digitális játékbolton keresztül kezdték terjeszteni, de a játékosok többsége jó pár órán keresztül még letölteni sem tudta a programot. Azok sem jártak sokkal jobban, akik a telepítés befejezéséig eljutottak, jobb esetben fél órás, órás várakozás után sikerült csatlakozni a küzdelmekhez, rosszabb esetben egyáltalán nem jött létre a kapcsolat.

http://www.youtube.com/v/fZfNy3Hk3wQ&hl=en_US&fs=1&
AvP: a játék csinos, de a demóval problémák vannak

Nem csak a PC-t érintette a probléma, a PlayStation 3 felhasználók is hasonló problémákról számoltak be. A bolti verziótól eltérően a demóhoz egy automatizált játékos összepárosító rendszert használtak a fejlesztők, ez okozta a kellemetlen problémát. A végleges változatban a gamerek szabadon választhatják majd ki a nekik legszimpatikusabb játékszervereket, így elkerülhető a mostanihoz hasonló baki. A fejlesztők a demó megjelenése után pár nappal egyébként büszkén jelentették be, hogy az Xbox 360 változatot több mint 14000 gamer töltötte le. Ez a szám nem tűnik óriásinak, a Resident Evil 5 demóját a megjelenést követő pár napban másfél millióan töltötték le a az Xbox LIVE szolgáltatáson keresztül.

Lövöldözős játék érkezik a Facebookra

A 400 millió tagot számláló Facebookon a közösségi élmény nem merül ki az ismerősök keresésében, nagy szerep jut a játékoknak is. A közösség tagjai hamarosan nem csak kerteket gondozhatnak, vagy állatkákat nevelgethetnek, a 3G Studios egy igazi akciódús shootert fejleszt, melyben a közösség felhasználói küzdhetnek majd meg egymással. A Brave Arms készítői a magányos harcosok helyett a széles tömegeket célozzák meg a művükkel, melyben nem csak "mindenki mindenki ellen" jellegű küzdelmekre, de igazi csapatmunkára épülő játékmódozatok is szerepelnek majd. A gamerek három dimenziós környezetben, a teljesen testreszabható avatarok bevetésével indulhatnak majd - a várhatóan erőszak ábrázolástól és vértől mentes - csatákba. A bétatesztre már lehet jelentkezni a játék hivatalos weboldalán.

Erőszak, whiskey és bűnözés

A pletykák igaznak bizonyultak, hosszú hallgatás után végre megérkeztek az első kézzelfogható L.A. Noire információk. A hosszú évek óta, állítólag rekord költségvetéssel készülő játékot az ausztrál Team Bondi fejleszti, akiket a Grand Theft Auto-sorozattal ismerté, és hirhedté vált Rockstar karolt fel. Mivel a Sony komoly pénzeket ölt a fejlesztésbe, eddig egyértelműnek tűnt, hogy az elkészült játék csak PlayStation 3 platformon jelenhet majd meg. Az első komolyabb előzetesből azonban kiderült, hogy az ausztrál csapat az Xbox 360-as verzión is dolgozik, a lehetséges PC-s változattal kapcsolatban egyelőre nem nyilatkoztak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=HvveNuJy4Mli7tb6
Rendőrt alakíthatunk majd az L.A. Noire-ban

A játék 1947-be repíti a gamereket, a helyszín a korabeli Los Angeles lesz, melyet a Grand Theft Auto játékokhoz hasonlóan szabadon be lehet járni. A Rockstar játékaival ellentétben nem bűnözőként, hanem a rend őreként kell majd karriert építeni. Ennek megfelelően csak a rendelkezésre álló autókat lehet majd használni, és a gyanútlan járókelők megtizedelését sem nézik majd el a játékosnak.

Cole Phelps, a játék főhőse szimpla közlekedési rendőrként kezdi majd az ígéretes karrierjét. A kihágásokkal, balesetekkel és egyéb kisebb szabálysértésekkel kapcsolatos teendők után már komolyabb feladatok várnak a gamerekre. A gyilkossági csoporthoz kerülve már helyszíneléseken és kihallgatásokon is bizonyítaniuk kell. A gyanúsítottak kikérdezéséhez forradalmi technológiát vezetnek be a fejlesztők. A szerepeket eljátszó színészek minden mimikáját, arcrezdülését számtalan kamerával rögzítik majd, és ezeket az arckifejezéseket, érzelmeket jelenítik majd meg a játékban. A Rockstar a kapcsolódó cikk megjelenése után a Twitteren azt is megerősítette, hogy a játék még idén a boltokba kerül.