Karate és nyomozás a képernyőn - ingyenjáték és demók

Vágólapra másolva!
Körökre osztott karateprogram, stratégáknak szánt óriásrobotos harc, és aranyos, ám addiktív nyomozós programot ajánlunk a hétvégi gamereknek.
Vágólapra másolva!

Verekedős játékból több tucatnyi van, és nem ritkák azok a programok sem, ahol a játékosok egymást váltva, egy-egy körig cselekedhetnek. Arra azonban csak egy példa van, hogy a körökre osztott harcot és a verekedést kombinálták volna a játéktervezők.

A Toribash-ban a végtagokat, csuklót, térdet, bokát egyenként mozgatva kell megtámadni a velünk szemben álló figurát. Az csapágygolyóhoz hasonlatos csukló elemmel jelölt ízületeket kinyújthatjuk, elereszthetjük, vagy éppen összehúzhatjuk. Az apró mozdulatokból nagyobb, lendületesebb mozgásokat lehet összeállítani, aminek a vége hatalmas szaltó, óriási rúgás, vagy egy tisztességesen kivitelezett parasztlengő lesz.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=V3knaEYLBVcyALgx
Jackie Chan is megirigyelné ezt a Toribash rúgást

A hatékony támadások összerakásához azonban borzasztóan sokat kell gyakorolni. Elsőre valószínűbb, hogy a figuránk orra bukik, rongybabaként esik össze, vagy a talpán egy darabig hintázva dől hátra végül. A játék szerencsére tartalmaz egyjátékos módot - illetve oktatópályákat - így az első szerencsétlen mozdulatokat még nem internetes ellenfelekkel szemben kell bemutatni. Később, ahogy a játékos profibbá válik felmerészkedhet a Toribash szerverekre is, hogy kipróbálja magát egy-két profi ellen.

Vásárlás előtt kipróbálandó

SUPREME COMMANDER 2

Érkezik a csapatszállító és a pusztaság szélére lerak egy iszonyatosan nagy robotkatonát. Alig ül el a hajtóművek zaja, recsegni kezd a rádió a monstrum pilótafülkéjében, és parancsnokság kiosztja a feladatokat. Az építeni és pusztítani egyaránt képes robot irányítója - leplezzük le: a játékos az - pedig nekiindul, hogy bányákat nyisson, gyárakat telepítsen, védelmet szervezzen a bázisa köré, majd végül lecsapjon az ellenséges egységekre.

http://www.youtube.com/v/v4BdJNLz9bE&hl=en_US&fs=1&
Hatalmas térképek várják a robotgenerálisokat

Az erős, közel mindentudó parancsnok természetesen remekül átlátja a csatateret. A gamer szabadon zoomolhat úgy, hogy az egyes épületek, védőtornyok, apróbb konfliktusok töltik ki a képernyőt, de úgy is, hogy a teljes térkép kerül a szemei elé. Ez a funkció nehezít is valamit a játékon, nem csak taktikai döntéseket kell hoznia a játékosnak, az átfogó stratégiáért is ő felelős.

A játékhoz legalább 2,6 gigahertzes processzor, 1 gigabájt memória, és 256 megbájt memóriával felszerelt videokártya kell. A demó két gyakorlópályát és két küldetést tartalmaz, a többjátékos mód pedig teljesen kimaradt belőle. A demó egyelőre csak a Steamről tölthető le.

MIND'S EYE

A rejtett tárgyak megkereséséről, aprólékos nagyítgatásról, pixelvadászatról szóló hidden object játékokat nem lehet nem szeretni. A rendkívül egyszerű ötletre épülő szoftverekben túlzsúfolt szobákban, rendetlen ásatásokon, elhanyagolt pókhálós fészerekben kell megkeresni nyolc-tíz tárgyat. Segítségünk nem sok van, a tervezők többnyire csak a hiányzó eszköz nevét mondják meg, néha viszont a sziluett is rendelkezésünkre áll. A lista összes elemének megtalálása után újabb szoba, és persze jutalomként újabb történetdarab érkezik, és kezdődik minden újra. Amennyire unalmasnak hangozhat a fenti egyszerű mechanika, annyira le tudják kötni a játékost a programok. Az élmény kellően frusztráló ahhoz, hogy játékos vissza-visszatérjen a keresgéléshez.

Forrás: [origo]
Nagy a rumli, nincs könnyű dolga a játékosnak

Az egy óráig használható demóval bemutatkozó nyomozós Mind's Eyes sem változtat sokat a bevált recepten. A helyszínek ugyan több síkban helyezkednek el, így néhány sarokba, zugba csak bizonyos szögből lehet belátni, de ez minden újdonság. Szerencsére a játék egyáltalán nem unalmas. A gamer egy fiatal riporternek segít, aki élete sztoriját követve tudósok kísérletein, bűntényeken, és a szemtanúk emlékein keresztül próbálja kideríteni, ki áll egy titokzatos gyilkosság mögött.

A hétvége legjobb ajánlata

Független fejlesztők játékaiból állított össze csomagot a Direct 2 Drive digitális játékbolt. A tíz programból álló gyűjteményt húsz fontért - mintegy hatezer forintért - lehet letölteni a szolgáltatásból. A négy pizza áráért a játékost olyan címekhez juthat hozzá, mint az ugrálós platformjátékokat átértelmező remek történetű Braid, az aranyos építkeződ World of Goo, a csavaros fejtörőkkel teli steampunk kalandjáték a Machnarium, vagy épp a rajzolgatós Crayon Physics Deluxe. Akinek még egyik cím sincs meg a gyűjteményében, annak mindenképpen érdemes végignézni a listát.