A Windows napok óta alternatív böngészők telepítését ajánlja fel a felhasználóknak. Segítünk kiválasztani a megfelelőt: kipróbáltuk az összeset a Firefoxtól kezdve az olyan teljesen ismeretlen browsercsodákig, mint a Sleipnir, a SlimBrowser vagy a K-Meleon. Cikkünkből mindegyik programról megtudhatja, miben jó és miben gyenge - olvassa el, és ne váltson vaktában!
Péntek óta a hazai windowsos felhasználók számítógépein is felbukkan egy képernyő, amelyen keresztül az Internet Explorer mellé más böngészőprogramot tölthetnek le. Erre azt követően került sor, hogy az EU vizsgálatot indított a Microsoft ellen, amely az Opera Software vádjai szerint visszaélt böngészőpiaci erejével azáltal, hogy a Windows operációs rendszerekbe saját browserét integrálta. A szoftveróriás a versenypiaci büntetés elkerülése érdekében felvállalta, hogy biztosítja a felhasználók számára azt, hogy alternatív böngészőt válasszanak PC-iken az Internet Explorer helyett.
Tesztünk során kipróbáltuk az összes böngészőt, amely a fent említett választófelületen elérhető, ez tizenkét különböző browsert jelent. Ezek közül öt szoftver széles körben is ismert, például a Firefox vagy a Chrome, a maradék hét viszont kis fejlesztők munkája, amelyet nem sokan ismernek. Bár vártuk a csodát, az ezúttal elmaradt: az ismeretlen böngészők között sem bukkantunk aranyra, igazából egyikük sem múlta felül sem sebességben, sem pedig funkciókban az ismert programokat. A választás így gyakorlatilag az öt legnépszerűbb programra korlátozódik, de ha kíváncsi arra, mit tud Sleipnir, a K-Meleon vagy más bizarr nevű böngésző, lapozzon bátran a következő oldalra!
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1003/20100308internete.jpg)
A Szoftverbázisról is letöltheti az Internet Explorer 8-at
Miért került listánkra maga az Internet Explorer (IE) is, ha alternatíváit keressük? Azért, mert ez a szoftver is megtalálható a Windowsokon megjelenő böngészőválasztó képernyőn, amelyet a Microsoft azért vezetett be, hogy elkerülje a borsos EU-s pénzbüntetést, amely azért járt volna a cégnek, mert domináns piaci szereplőként saját böngészőjét csomagolta operációs rendszeréhez. Az IE8 képességeit korábban már bemutattuk, dióhéjban a lényeg: az elavult - és a napokban eltemetett - 6-os verzióról gyakorlatilag kötelező, a 7-esről csak javasolt áttérni erre a szoftverre, mert sokkal többet tud elődjénél, és új védelmi szolgáltatásainak köszönhetően biztonságosabb is böngészni vele.
Extrái: A 6-os verzióhoz képest már kezeli a böngészőlapokat, bár ez ma már alapszolgáltatás, az egymásból megnyitott lapokat azonos színnel jelzi, ami hasznos. Gyorsabban működik elődeinél, bár a rivális alternatív browsereket nem tudja lekörözni. Ha az origós változatot tölti le a Szoftverbázisról, abban olyan segédet is találhat, amely címlapi topsztori-dobozunk híreit teszi egyetlen kattintással elérhetővé anélkül, hogy az Origót külön fel kellene keresnie. Hasonló szolgáltatás a 24 óra híreihez is elérhető. Erről az oldalról olyan gyorssegédeket lehet letölteni hozzá, amelyekkel például szótárt, térképszájtot lehet előhívni a kijelölt szövegrészre a jobb egérgombbal kattintva. Érdemes bekapcsolni a programablak alján lévő Védett módot is, a nagyobb biztonság elérése végett. Elérhető még InPrivate-böngészés néven olyan "pornónéző" mód, amikor a felkeresett oldalakról a böngésző semmilyen nyomot nem ment el a PC-re.
Ami ellene szól: Őszintén szólva nem túl áramvonalas a kezelőfelülete az IE8-nak sem, bár sokat javíthatunk ezen, ha az eszköztárak valamelyikén jobb gombbal klikkelünk, és kikapcsoljuk a Menüsort, és a Kedvencek sávot, a könyvjelzőket úgyis el lehet érni a baloldali gombon. Sajnos az Internet Explorer sebességben még nem éri el összes riválisát, de leginkább a jól használható bővítményeket hiányoljuk belőle, ezek listája sajnos nagyon is gyér.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/1003/20100308mozillafi.jpg)
A Szoftverbázisról a Firefoxot is letöltheti
Jelenleg az Internet Explorer legnagyobb riválisának tekinthető, világszerte már 30 százalék körüli részesedéssel bír, de olvasóink körében már a 40 százalékot is elérte. Az első komoly alternatívája az Internet Explorernek, és a Firefox nyomán ismerték meg az átlagfelhasználók a böngészőlapok használatát is.
Extrái: Rengeteg kiegészítő érhető el hozzá, gyakorlatilag több napig tartana átböngészni ezek listáját az addons.mozilla.org honlapon, semelyik riválisához nem érhető el ennyi ingyenes bővítmény, a szótármodultól kezdve a reklámokat kiszűrő segédig. A plugineken keresztül a böngésző kinézete, működése is teljesen testreszabható. Ugyanakkor érdemes átgondoltan kezelni ezeket, mivel ha túlságosan megpakoljuk velük a Firefoxot, az lomhává válik. Ez a böngésző is figyelmeztet, ha kártevőket tartalmazó, vagy adathalász honlapra látogatnánk.
Ami ellene szól: Legnagyobb negatívumának még mindig az számít, hogy hatalmas mennyiségű memóriát képes lefoglalni a rendszerből, sok esetben teljesen indokolatlanul. Idegesítő, hogy a pluginek telepítését követően mindig újra kell indítani a browsert, ráadásul ha megjelenik egy új verzió, előfordulhat, hogy egy-egy bővítmény hetekig nem lesz használható, mert meg kell várni az új kiadással kompatibilis változatát.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/1003/20100308googlechr.jpg)
Innen töltheti le a Google Chrome legutóbbi végleges, innen pedig frissebb béta verzióját
A Google első, saját fejlesztésű böngészőjének első kiadása 2008-ban jelent meg, azóta gőzerővel fejlesztik, amit jól jelez, hogy ma már a 4-es verziójánál tart. A böngészőválasztón keresztül a Google programjának legutóbbi végleges verzióját lehet letölteni, de a fejlesztői csatornán már az új funkciókat kínáló béta változat is elérhető. Stabilitásbeli különbséget ezek között nem igazán tapasztalatunk, ezért merjük ajánlani a tesztverziót a régebbi végleges helyett.
Extrái: A Chrome-ot a legtöbben minimalista kezelőfelülete miatt kedvelik, amely a lehető legkevesebb helyet foglalja el a hasznos webtartalmak elől, működését tekintve pedig nagyon fürge. Menürendszere is talán az egyik legegyszerűbb (ez igaz konfigurációs menüjére is), a közelmúltban megjelent béta verzióba pedig automatikus honlapfordító szolgáltatást is beéépítettek. A 4.0-s verziótól felfele végre kiegészítőket is el lehet érni hozzá, ráadásul ezek aktiválásához nem szükséges újraindítani sem a böngészőt, emellett a könyvjelzőket is le tudja menteni egy Google-fiók tárhelyére.
Ami ellene szól: Talán a Chrome egyik legfontosabb hiányossága, hogy nagyon esetlenül kezeli az RSS-csatornákat, pedig akár azt is megoldhatták volna a készítők, hogy egyszerűen meghívja a Google Readert. Sajnos a béta verzió fordítója sem igazi, legfeljebb arra lehet használni, hogy egzotikus nyelven írt honlapokat megértsünk vele valamelyest, angol vagy német cikkeket egyelőre nem ezzel fogunk olvasni magyar változatban.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/1003/20100308applesafa.jpg)
Innen töltheti le az Apple Safari legfrissebb verzióját
A Safari az Apple böngészője, amelyet a Mac OS X operációs rendszerben, illetve például az iPhone-on, iPod Touchon is alkalmaz. Ugyanaz a Webkit nevű technológia képezi az alapját, mint a Google Chrome-nak, de első verziója már 2003-ban megjelent, bár Windowsra csak 2007-ben vált elérhetővé.
Extrái: Készítői folyamatosan azzal bombázzák a pr-anyagokban a felhasználókat, hogy ez bizony a leggyorsabb böngésző, bár ezt a gyakorlatban kevésbé tapasztaltuk. A Safari ugyan nem lassú, de nem is kiemelkedően gyorsabb Windowson riválisainál. Legfrissebb verziójában végre a Microsoft operációs rendszereinek saját betűtípusait használja, míg korábban saját fontokkal jelenítette meg a honlapokat, ami megzavarhatta a felhasználókat. Látványos, de igazából nem olyan rendkívül praktikus a 3D-s effekttel megspékelt nyitóképernyő, amelyre kedvenc honlapjainkat sorolhatjuk be, viszont ugyanez a felület jól beválik a korábban felkeresett honlapok közötti böngészéskor.
Ami ellene szól: Ez egy Apple szoftver, az iTunes-hoz és a Quicktime-hoz hasonlóan ezért kicsit idegen a windowsos környezettől. Sajnos nincs magyar nyelvű menüje sem, így gyakorlatilag azt mondhatjuk róla, hogy az azonos technikai maggal bíró Chrome Windows alatt jobb választásnak tűnik.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/1003/20100308opera105.jpg)
A Szoftverbázisról letöltheti az új Operát
A norvég Opera Software indította el az egész EU-s jogi perpatvart, amely végül a választóképernyő bevezetéséhez vezetett. Bár a társaság böngészője sosem volt rossz, valahogy mégsem vált a netezők kedvencévé.
Extrái: Talán a leghasznosabb egyedi funkciója az Opera Turbo, amely a képernyő alján lévő eszköztárból kapcsolható be. Aktiválását követően a cég szerverein keresztül, tömörített formában érkeznek a PC-re a weblapok - bár így a képek minősége romlik, az átvitt adatmennyiség csökken, így az oldalak lassú netkapcsolaton is gyorsabban érkeznek meg. Általánosságban véve eddigi tesztjeink alapján az Opera nagyon lassú, 1 gigahertznél lassabb gépeken is gyorsabb volt fent említett riválisainál. Opera Link funkciója a beállítások, könyvjelzők online raktározását is lehetővé teszi, ezeket a későbbiekben mobilról vagy egy másik számítógépen, vagy a jelenlegi újratelepítése esetén is elérhetjük a regisztrációkor megadott felhasználói név és jelszó bepötyögésével. Alapból normálisan kezeli az RSS-hírcsatornákat, és elég gyors a működése is.
Ami ellene szól: Bizonyos oldalak nem, vagy nem helyesen működnek Opera alatt, raádásul bővítményei sem olyan beépülő modulok, mint a Firefox esetében, inkább külső minialkamazások, widgetek, amelyek számunkra kevésbé voltak hasznosak, mivel sokszor semmi közük nincs az internetezéshez. Sok köztük a teljesen funkciótlan dolog, például minijáték, aminek egy browserhez igazából semmi köze.
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Használt PC-re még a Windowst is olcsóbban lehet venni
Hatvanezer forintért kétmagos processzorral felszerelt asztali PC-t és noteszgépet is lehet vásárolni, ha valaki nem ragaszkodik ahhoz, hogy vadonatúj legyen. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.