[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] techbázis > számítógép

iPhone Google Szoftverbázis
90
100

Kémkedik használója után a Vörös Csillag oprendszer

[origo]|2010. 04. 06., 16:16|Utolsó módosítás:2010. 04. 06., 16:21|

Észak-Korea Vörös Csillag nevű saját operációs rendszere nyílt forráskódú alapokon nyugszik, viszont kémkedik is felhasználója után. Egyelőre még az ázsiai diktatúrában is többen használják a Windowst nála.

A Vörös Csillag operációs rendszer fejlesztése 2002 óta folyt, de csupán mostanság közölt nyilvánosan részleteket a szoftverről egy orosz blogger, aki egy phenjani műszaki egyetemen tanul. A phenjani orosz követségről webnaplót vezető férfimintegy ezer forintnak megfelelő összegért vásárolt egy példányt magának a programból az ország fővárosában.

Mutatja Kim Ir Szen születésnapját

A magára mindössze Mihail néven hivatkozó blogger szerint a Vörös Csillagot mintegy negyedóra alatt lehet telepíteni egy számítógépre, kizárólag koreai nyelvet tartalmaz. A Linux-alapú program egy koreai népdalt játszik le a PC bekapcsolásakor, beépített naptárjában pedig az első államelnök, Kim Ir Szen születésnapjának közeledtét is jelzi.

Forrás: [origo]

A Pigeon levelezőprogram mellett az észak-koreai operációs rendszer a Mozilla Firefox klónjának tekinthető "Hazám" elnevezésű böngészőt is tartalmaz, melyben a kezdőlapnak a helyi kormányzat honlapja van beállítva, emellett egyszerűbb játékokat is tartalmaz, külön alkalmazásokat azonban pénzért árusítanak hozzá.

Rendszerigénye minimális, már egy 256 megabájt memóriával szerelt Pentium III-as PC-n is futtatható, ha van 3 gigabájt szabad hely telepítésére. Dél-koreai szakértők vizsgálatai alapján azonban az opreációs rendszert olyan funkciókkal is ellátták, amely kémkedik felhasználója tevékenysége iránt. Pedig az észak-koreai diktatúrában eleve komoly internetcenzúrát alkkalmaznak, eleve nagyon kevesen birtokolhatnak személyi számítógépet, internetkapcsolattal pedig még ennél is kevesebben rendelkeznek.

Még ott is a Windows a kedvenc

Ugyanakkor sajtóbeszámolók szerint egyelőre nem a Kim Dzsong Il utasítására készült operációs rendszer a legnépszerűbb Észak-Koreában sem, az emberek inkább a Windows XP-t és a Vistát használják ehelyett.

A BBC beszámolója szerint egyébként az amerikai licenckorlátozások értelmében többek közt Észak-Korea nem juthatott hozzá legálisan a Vörös Csillag alapjául szolgáló nyílt forráskódú programrészekhez sem.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] A kalózvezér sem támad mindent a neten Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
    Forrás: AFP Hol van a pénz a Facebookban? Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
    Forrás: AFP/Oliver Stratmann Mit tegyünk, ha átvert az appbolt? Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
    Forrás: AFP/Shah Marai Bedőlni látszik az afgán wifiutópia Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
    Forrás: AFP Már olcsón is lehet 3D-tévéje Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Notebookot vagy ultrabookot vegyek? Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Mosogatógép Electrolux ESI 66065 RealLifebeépíthető "AAA" energiaosztály, XXL belső méret, alsó szatellit szórókar, LCD kijelző...
124.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Fotó: Nógrádi Attila [origo] Apa driftelni tanul Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Forrás: iStockphoto.com Miért ragadós az ásítás? Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

Szavazás

További adatok » Időjárás »