Apple: a világ legkreatívabb zsarnoka

Kreatív, jópofa, eredeti és barátságos - leginkább ezt a benyomást szeretné kelteni magáról az Apple a reklámjaiban, ami, ha a termékeit nézzük, nagyon is illik a közelmúlt több korszakalkotó újdonságát - iPod, iTunes, iPhone, Macbook Air, iPad - megalkotó vállalatra. Nagyon mást tapasztalhat viszont az, aki akarva-akaratlan keresztezi a cég útját: a kaliforniai számítógépgyártó az utóbbi években rendre agresszívan lép fel vélt vagy valós ellenfeleivel szemben, nem törődve azzal, milyen képet alakít ki ezzel magáról.

Az Apple legfrissebb áldozata az ismert amerikai showműsor-házigazda, Ellen DeGeneres volt, aki azt a hibát követte el, hogy egy, a klasszikus Apple-reklámokat idéző bejátszás modorában gúnyolódott az iPhone-on főműsoridőben. A komikusként is ismert DeGeneres híresen rosszul bánik mindenféle kütyüvel, és a showműsorában is erre alapozta az iPhone-os geget. A klipben a műsorvezetőnő többszöri próbálkozásra is képtelen sms-t küldeni barátnőjének, mert vagy mellényúlt az érintőképernyőn, vagy valami más butaságot csinált.

Bár a videóban DeGeneres elsősorban saját magát cikizte ki - hiszen aki egy iPhone-t sem tud kezelni, az tényleg nagyon szerencsétlen, hiszen Amerikában még a nyugdíjasok is ezt a modellt részesítik előnyben "nagyimobilnak" -, az Apple ennek műsorra kerülése után gyorsan bebizonyította, hogy egyáltalán nincs humorérzéke. Az Ellen című showműsor a Warner tévécsatornáján fut, de DeGeneres egy másik csatornán, a Foxon is szerepel, ahol az American Idol tehetségkutató zsűrijének tagja - amit történetesen az Apple és fő amerikai távközlési partnere, az iPhone-t forgalmazó AT&T támogat. Így aztán - legalábbis az amerikai sajtó spekulációja szerint, hiszen ezt senki sem erősítette meg - nyitva állt az út ahhoz, hogy a szponzorok némi nyomást gyakoroljanak a komikusra a szerintük balul sikerült poénkodás miatt. DeGeneres a következő adásban már bocsánatot is kért - persze vicces, továbbra is önironikus stílusban, de mit sem változtatva azon, hogy az Apple ezzel az akciójával sokak rosszallását váltotta ki.

Kitalálják, mi a jó nekünk, és ránk erőltetik

Mindez persze nem is érdemelne ennyi szót, ha az Apple nem az lenne, ami: napjaink egyik legmeghatározóbb, nem mellesleg sokak által rajongott vállalata a technológiai, szórakoztatóelektronikai és digitális tartalomszolgáltatási iparban. Éppen ezért különösen irritáló, ahogy a vállalat a nyilvánosság előtt mozog. Steve Jobs nagyszabású termékbemutatói (keynote-jai) mint messianisztikus kinyilatkoztatások szabják meg időről időre a fejlődés követendő útját a konkurencia számára is - gondoljunk csak az iPod zenelejátszóra, az iTunes zeneboltra vagy az iPhone szoftverelosztó központjára és boltjára, az immár más gyártók által is másolt App Store-ra. Eközben a cég gyakorta félkész, kiforratlan vagy egyszerűen csak szándékosan korlátozott megoldásokat erőltet rá a vásárlóira úgy, hogy azokat minden áron tökéletesnek láttatja.

DeGeneres vicces videója és a magyarázkodás

Az Apple zsenialitásának egy része valóban abból adódik, hogy vizionáriusai, és vezérük, Steve Jobs mindig egy lépéssel előbbre igyekeznek tekinteni. Az Apple olyan meghatározó termékei, mint az iPod vagy akár a legelső sikermodelljük, az Apple II nem egyszerűen meglévő igényeket elégítettek ki, hanem újakat is generáltak, miközben hatással voltak a tömegkultúrára is. Jobs ihletének egyik forrása állítólag az, hogy a tükör előtt állva kérdezgeti magától: milyen terméket szeretnék? Mi kellene nekem legközelebb?

Néhány apró részletben azonban a cég mindig úgy tér el a megszokottól, hogy az nem segíti elő azok használatát, sőt, sokszor kimondottan bosszantó. Az 1984-ben bemutatott első Macintosh billentyűzetén például nem voltak kurzorbillentyűk. Hogy miért? Mert Steve Jobs nem akarta, mondván: úgyis ott a géphez az egér, használjuk azt a képernyőn való navigálásra! Az iPhone-on és az iPaden nincs - és valószínűleg soha nem is lesz -USB-port. Hogy miért? Mert az Apple készülékeire nem lehet csak úgy akármit felmásolni: médiatartalmat csak az iTunes-on (vagy valamilyen, azt helyettesítő alternatív szoftveren) keresztül, szoftvereket csak jóváhagyott forrásból, az App Store-ból.

Az, hogy a cég a hordozható kütyüit, vagyis az i-termékeket - amelyek eladásainak egyre jelentősebb részét teszik ki - ilyen gondosan menedzselt, magyarán körbefalazott módon engedi használni, valamelyest értehető, hiszen mindez a tömegeknek szánt terméken a felhasználói élmény minőségét, biztonságát, a foolproof, vagyis bolondbiztos működést hivatott garantálni. Az iPhone-t nem lehet valamilyen ellenőrizetlen, rosszul működő programmal megbolondítani, az iTunes-ba beágyazott zenebolt pedig minden eszközével - például a Genius zeneajánló, vagy a dalszövegek, lemezborítók letöltése - igyekszik a jól bejáratott értékesítési csatorna felé terelni a felhasználót.

Jobs és csapata emellett sokszor egyszerűen csak a termék képességeinek hiányosságait palástolja valamilyen korlátozással. Erre talán az első iPhone a legjobb példa: a 2007-ben megjelent készülék nem támogatta a 3G-s adatkommunikációt, amire Jobs azt a magyarázatot adta, hogy a 3G-s chipek még nem elég kiforrottak. Az Apple-vezér magyarázata viszont aligha volt hihető, hiszen a különféle 3G-s telefonok akkor már bő két éve elérhetők voltak, igen nagy választékban.

Az iPhone szoftverplatformként lett naggyá

A hiányosság fő oka az lehetett inkább, hogy az Apple mérnökei rohammunkában készítették el a telefont: szűk egy évük volt annak megalkotására az első eligazítástól a kész termékig, mint ez kiderült a Wired két évvel később írott, az iPhone születésének körülményeit feltáró alapos cikkéből, ami a nevük elhallgatását kérő Apple-alkalmazottak elbeszélésein alapult. Mivel Steve Jobs valósággal hajszolta embereit a 2007-es premier felé, a cégnek egyszerűen nem lehetett ideje arra, hogy valóban a legkorszerűbb technológiát tegye bele a készülékbe: maradt tehát az amerikai piacon eladható, a 3G elődjének számító EDGE.

Cserébe a felhasználók valóban egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható felhasználói élményt és egy nagyon trendi készüléket kaptak. Ráadásul, ahogy az lenni szokott, a készülék minden elemében hibátlanul kidolgozott volt a legapróbb illesztésektől kezdve a kezelőfelület animációjáig. Ez az, ami igazán jellemző az Apple-re: a termékek tudása, felhasználási lehetőségei kompromisszumra kényszerítik ugyan a felhasználót, de azok mindegyike még így is valóságos műalkotás.

A cég tervezői nem feltétlenül arra törekednek, hogy mindenáron a legkorszerűbb technológiát, vagy minden elképzelhető funkciót elérhetővé tegyenek az eszközeiken, inkább annak működését dolgozzák ki úgy, hogy a jól bevált megoldásokat tálalják teljesen újszerűen. Hosszan lehetne erre sorolni a példákat. Az iPhone-nal eredetileg MMS-t sem lehetett küldeni. Rendre sok viccelődés tárgya a neten (lásd képünket), hogy a versenytársak miatt, vagy a felhasználói igények nyomására utólag egyszer csak mégis megjelenő funkciókat Steve Jobs rendre valami rém izgalmas, sosem látott újdonságként tálalja, amikor leleplezi őket.

Hogyan adja el az Apple a termékeit? A hiányzó funkciók nélkül is "forradalmi",
majd amikor azok belekerülnek, Jobs továbbra is magáénak tartja az érdemet -
és közben végig veszik a terméket, mint a cukrot (Netes karikatúra)

Arra már viszont tényleg csak a cég önző üzletpolitikája lehet a magyarázat, hogy miért nincs a noteszgépeiken még mindig rajta a szinte minden már multimédiás gépen megtalálható HDMI-csatlakozó, amivel lapostévére lehetne kivezetni a masina képét, vagy miért csak a közelmúltban került a laptopokra az iparágban szintén régóta kötelező felszerelésnek számító beépített memóriakártya-olvasó.

A fejlesztőkkel is ki van tolva

Sokan vannak persze azok, akik nem elégednek meg a készen kapott megoldásokkal. Az iPhone-t megjelenése óta gyűrik a hackerek, vagyis a jailbreakerek, akik amellett, hogy a hagyományos értelemben törik, vagyis függetlenítik a készüléket az Apple-lel több országban kizárólagos partnerségben lévő mobilszolgáltatóktól, lehetővé teszik az App Store-on kívüli, vagyis a cég által jóvá nem hagyott szoftverek telepítését is. A jailbreak-szcéna már csak azért is jelentős, mert ennek nyomására született meg maga az App Store: az iPhone-ra ugyanis eredetileg szoftvert fejleszteni sem volt szabad, a premier után egy évig.

Az Apple persze ekkor is mismásolt: a cég először arra hivatkozott, hogy az okostelefonra írt szoftverek miatt összeomolhatnak a mobilhálózatok. Tény, hogy a buzgó iPhone-osok által generált adatforgalmat gyakorta nem tudja kiszolgálni az AT&T New York-i és San Franciscó-i hálózata, de a mobilos alkalmazások miatt sehol nem volt probléma, még az után sem, hogy a szolgáltatókra rászabadult a központi jóváhagyás nélküli programokat kínáló Android Market, az okostelefonok legújabb, iPhone-rivális generációjának szoftverboltja.

"Rájöttem, hogy kaphatok választ az Apple-től a legegyszerűbben..."
A fejlesztők helyzetét érzékelteti a Geek and Poke

Ezzel kapcsolatban is kilóg tehát a lóláb. Az Apple nyilván a saját üzleti érdekeit igyekezett megvédeni az iPhone-platform zárva tartásával, ahol bizonyos funkciókat továbbra is kénye-kedve szerint tilt. Bluetoothon keresztül például nem lehet fájlt küldeni iPhone-on, és a turn-by-turn navigáció - az autós navigációs szoftverek alapja - is csak több mint két évvel az első modell bemutatkozása után jelenhetett meg a modellen, noha azt a "szürke" szcénában már korábban megoldották. De megint csak hosszasan lehetne sorolni a példákat.

Az iPhone-fejlesztők életét az Apple nem csupán világosan lefektetett szabályokkal keseríti meg, hanem azzal is, milyen átláthatatlanul bírálja el a szoftverboltba jóváhagyásra benyújtott alkalmazásokat. Hallottunk már hazai fejlesztőtől olyan véleményt is, hogy internet ide vagy oda, a Kaliforniától (és az USA-tól) távol élő programozók eleve hátrányban vannak, de az Apple kiszámíthatatlansága miatti rendszeres tengeren túli zúgolódásból ítélve még csak ez sem vehető biztosra. Az iPhone-t igazán sokoldalúvá tevő szoftverek fejlesztői régóta követelnek átlátható elbírálást, kiszámítható várakozási időt a programjaik megjelenésére - főleg, mivel sokan annak fejlesztésébe komoly erőforrásokat fektettek, és profitra számítanának -, de mindeddig hiába. Még csak erre vonatkozó ígéret sem érkezett eddig.

A "végeken", vagyis az elsősorban az amerikai és nyugat-európai piacra koncentráló cég által mellőzött piacokon élő felhasználók más tekintetben is elhanyagoltak. A hazai OS X (az Apple számítógépek operációs rendszere) felhasználók egyelőre csak álmodozhatnak az operációs rendszerhez tartozó teljes és hibátlan nyelvi lokalizációról, ahogy a hazai iPod-tulajok is csak külföldi bankkártyával, vagy utalvánnyal tudnak zenét vásárolni az iTunes-ban. A zene- és tévésorozat-áruház kínálatát persze az országonként, piaconként eltérő szerzői jogi megkötések is gúzsba kötik, vagyis nem lehet mindenhol ugyanaz a kínálat - de ez már nem csak az Apple-lel van így, hanem a zenekiadók rugalmatlansága miatt elnyomott, mindenféle másolásvédelmi és jogkezelő megoldásokkal (DRM) megvert digitális zenepiac betegsége.

Az Apple rajongói persze még a hazai elnyomatásban is hajlamosak elnézni kedvencüknek ezeket a hibákat, és ha kényelmetlenségek árán is, de nem mondanak le arról, hogy a cég termékei által nyújtott jóból részesüljenek. Időről időre erősödnek viszont a cég üzletpolitikáját és elvakult követőit élesen kritizáló hangok. A neves Apple-ellenesek közül legutóbb Jason Calacanis, az Engadgetet alapító internetes vállalkozó és (egykori) blogger fakadt ki a "fanok" ellen, gusztustalannak nevezve azt, ahogy Jobs igájába hajtják a fejüket, és nem tiltakoznak az iPhone-platform zártsága, vagy a cég monopolisztikus lépései és képmutató magatartása ellen.

Jason Calacanis: Rajongók, szánalmasak vagytok!

Tény, hogy az Apple kőkemény üzleti alkuk árán jutott oda, ahová jutott: az iPod és az iTunes sikerének érdekében a zeneiparral, az iPhone megjelentetése előtt a távközlési szolgáltatókkal kellett kiegyeznie. Egyikük sem a rugalmasságáról, kompromisszumkészségéről híres, és a velük való alkudozás során jól jön néhány ügyesen rejtegetett adu. Ugyanígy a cég marketingstratégiájának is része, hogy termékei a legnagyobb titoktartás mellett készülnek, hogy senki se tudhasson róluk biztosat a rendszerint Jobs által levezényelt bemutató ceremóniáig.

Durva húzások

Mindezt azonban már megszokhattuk, de amit nem lehet megszokni, az, ahogyan a cég a külvilággal kommunikál. Az Apple magatartása a külvilág felé olyan, mint egy szeszélyes, rideg és agresszív diktátoré. A cég az egyik kezével ad, a másikkal pedig vagy elvesz, vagy fenyeget és pofonokat oszt. Miközben a techcégek manapság igyekeznek minél jobban beilleszkedni a webkettes közösségi hálózatok világába, ahol folyamatos párbeszédet folytathatnak a felhasználóikkal, addig az Apple-től mi sem áll távolabb. A cég minden erejével azon van, hogy elfojtsa a játékszabályai kijátszására irányuló törekvéseket, legyen szó akár a jailbreakről, akár a készülő új termékeiről szóló információk kiszivárogtatásáról, és az eszközökben nem válogat.

Ha az Apple a keynote-okon kívül is megnyilatkozik, akkor rendszerint az ügyvédei villantják ki a foguk fehérjét. 2006-ban a cég azért ment bíróságra, hogy az új termékeiről kiszivárogtatott információk forrásait verje ki az azokat leközlő maces hírszájtok és blogok szerzőitől - vagyis azoktól, akik rajongva figyelik minden mozdulatát. A bloggereknek végül nem kellett kiadniuk a forrásaikat, de az egyik szájt az Apple fenyegetése miatt szűnt meg. A cég legutóbb januárban ugrasztotta rá ügyvédeit a Gawker médiavállalatra, amelyik pénzdíjat ajánlott fel azoknak, akik a bemutatása előtt bizonyítani tudták az iPad létezését. Az Apple akkor egyenesen azzal vádolta a Gawker tabletvadászatot indító kiadványát, hogy ipari kémkedésre buzdítja az olvasóit.

Az iPad-premier előtt is fenyítették a sajtót

Az iPad körüli titkolózás akkora volt, hogy amikor egy fejlesztőmérnök Steve Wozniaknak, az Apple alapítójának megmutatta az egyik első példányt a bemutató napjának hajnalán - az első adandó alkalommal, amikor azt kihozhatta a zárt ajtók mögül -, kirúgták. Utasításba volt adva ugyanis, hogy az iPadet senki, de senki nem mutathatja meg, csak majd Steve Jobs, amikor színpadra lép vele. Wozniak egyébként a maga részéről elítélte az esetet.

A gyártó történetének egyik legkínosabb titoktartási fiaskója viszont még márciusban esett meg. A cég egyik munkatársa, Gray Powell a születésnapi bulijába vitte magával azt a készüléket, ami feltehetően az iPhone 4. generációjának prototípusa - vagy legalábbis valami nagyon hasonló. Az elveszett telefont valaki megtalálta, majd miután sikertelenül próbálta visszajuttatni a cégnek - az ügyfélszolgálat egész egyszerűen csak jegyezte a megkeresést, majd más nem történt -, végül eladta a Gizmodo kütyüblognak. Az Apple hivatalosan csak az iPhone 4G-ről szóló cikk megjelenése után reagált, akkor is csak az illetékes alelnök küldött egy szűkszavú, pársoros levelet a szerzőknek arról, hogy kéri vissza az elveszett készüléket. Amikor azután a Gizmodo főszerkesztője megadta a telefont tesztelő szerző, Jason Chen lakcímét a vállalatnak, az Apple rendőröket küldött rá, akik házkutatást tartottak, és lefoglalták a számítógépeit - noha ekkor a tesztkészüléket már visszaadták. Vádemelésre egyelőre nem került sor a kiszivárogtatás miatt, és úgy tudni, Powellt sem rúgták ki a cégtől, de az ügy ezzel nagyon durva fordulatot vett.

Ennél talán még hajmeresztőbb annak a kaliforniai bloggernek a története, aki, kihasználva a helyi Apple-bolt bőséges készleteit, fórumos ismerőseinek vásárolgatott iPadeket a wifis készülék premierje után. A férfi kettesével vette a gépeket, amiket azután elpostázott az ismerősöknek, míg egyik nap a bolti eladók a türelmét kérték, majd néhány perces egymás közti sustorgás után közölték vele, hogy elérte az "életre szóló iPad limitjét", és nem adhatnak ki neki több táblagépet. Arra pedig már nem kapott magyarázatot, hogy pontosan mennyi az "életre szóló limit", és bankkártyára, személyre, vagy háztartásra vonatkozik-e - egyszerűen csak üres kézzel kellett távoznia a boltból azok után, hogy korábban háromszor szó nélkül kiszolgálták. (A teljes történet a Protocol Snow blogon olvasható.)

Csak sokkolnak, és kész

Az ilyen, a cég agresszív, rátarti magatartásáról szóló hírek pedig gyorsan bejárják az internetet. Eközben az Apple részéről senki nem veszi a fáradságot, hogy megpróbálja elmagyarázni, megértetni a fogyasztókkal, mi miért, és hogyan történik. Mintha szándékosan mennének szembe az árral, értetlenül hagyva mindenkit egy-egy kiszámíthatatlan megnyilatkozás után.

Szeretni persze nem kell egy vállalatot ahhoz, hogy megvegyük a termékeit, főleg, ha elég jók, vagy legalábbis elég csábítóak ehhez, és ezzel minden bizonnyal az Apple-nél is tisztában vannak. Egyelőre ugyanis megy a bolt, az Apple termékei továbbra is szépek, okosak (a fentebb említett korlátokat leszámítva) és kívánatosak. A baj csak az, hogy hosszú távon ez a fajta magatartás elriaszthatja a gyártótól a fejlesztőket. Az iPhone mellett már ott van a sokkal rugalmasabb lehetőségeket kínáló Android platform, miközben a Windows Mobile is újjászületni készül. Jelenleg egyedül az iPad az a kütyü, aminek nincs életképes alternatívája.

Jobs, a vizionárius

Nagyot esni azonban magasról lehet. A kilencvenes évek végéig halódó számítógépgyártó sikeresen formálta a maga képére a második évezred első évtizedét slágertermékeivel, de ki tudja, meddig tart még a lendület. A konkurencia éled, androidos mobilból 2010 első negyedévében például már többet adtak el Amerikában, mint iPhone-ból. A jelenlegi felállás szerint pedig bármennyire vonzóak is az Apple termékei, idehaza borzasztó drágák, és az embernek egy keserű pirulát is le kell nyelnie, amikor megveszi őket. Mert hiába is próbál jó fejnek tűnni az Apple, az elmúlt évek tapasztalata szerint egyáltalán nem az.

A miértre nincs biztos válasz. Talán az áll a dolog hátterében, hogy a különc zseni, Steve Jobs által felépített cég a tönk széléről vergődött vissza a sikeres szerepbe a kilencvenes évek végén, amiben nem kis szerepe volt a kollégái körében egyébként rettegett vezér szigorának. (Jobs, az alapító egy évtizeden át vezette az Apple Computert, ahonnan 1985-ben a vezetőség kitette a szűrét, hogy azután 1997-ben térjen vissza az éppen halódó vállalat élére, és egy alapos tisztogatással tegyen rendet, töredékére csökkentve a cég termékeinek számát.) Elképzelhető, hogy az azóta eltelt időben elért sikerek olyannyira igazolták a cég agresszív magatartását és üzletpolitikáját, hogy továbbra is ez tűnik a legjobb megoldásnak. Az ugyanis nem túl valószínű, hogy a "hagyományos" számítógéppel, zenelejátszóval, mobiltelefonnal szemben valami egyedit kínáló Apple ezekkel a húzásokkal próbálna meg sajátos módon kitűnni a technológiai cégek szürke tömegéből. A legnagyobb kérdés pedig az, hogy innen hová vezet majd az út: meddig lesz fenntartható ez a fajta üzletmenet, és mi változtathat majd rajta, ha lesz ilyen egyáltalán.