hirdetés

Kütyüt külföldről: mit kell tudni a behozatalról?

A nyugati csúcstechnológiás eszközök exportját tiltó hidegháborús COCOM-lista ugyan már rég nem létezik, sok esetben még most is megéri külföldről behozni laptopot, iPodot vagy digitális fényképezőgépet, a legnépszerűbb e-könyv-olvasót pedig egyelőre csak az USA-ból lehet megrendelni.  Mire kell figyelni, ha más országból rendel, vagy csomagjában hoz magával elektronikai eszközt? A szabályok az elmúlt egy-két évben is változtak, cikkünkből megismerheti a legfrissebb előírásokat.

A helyzet akkor a legegyszerűbb, ha az Európai Unió huszonhét tagországának valamelyikéből hozunk be elektronikus ketyerét, legyen az laptop vagy mondjuk hordozható konzol. Ekkor ugyanis semmilyen vámot nem kell fizetni, az adót pedig a vásárlás helyszínének országában megfizetjük, hazai áfa így már nem terheli a vételárat. Egyedül a garanciára kell figyelni, érdemes még külföldön rákérdezni, hogy az itthon is érvényes lesz-e, netán a nemzetközi jótállásért extra díjat számítanak-e fel.

A Vám- és Pénzügyőrség állásfoglalása szerint az elektronikai eszközök behozatalára is az általános szabályok vonatkoznak. Ha valaki magáncélból vásárol külföldön ilyen eszközt, azt a hatóság által megállapított összeghatárig vám és áfa fizetése nélkül behozhatja az országba, ez az értékhatár azonban eltérő postai rendelés, illetve repülő, vasút, hajó vagy közúti jármű utasaként  történő behozatal esetében. A határértéknél drágább ketyere importja esetén pedig bizonyos esetekben vámot is kell fizetni, áfát azonban mindig.

Légiutasként a legjobb üzlet

Az EU-n kívülről légiutasként lehet a legnagyobb értékű eszközt behozni vámmentesen a poggyászban: az értékhatár személyenként 430 euró (116 ezer forint). Ebbe az összegbe egy olcsóbb laptop vagy netbook, egy e-könyv-olvasó, vagy akár egy videós iPod (az iPad pár ezer forint híján már épp nem), nagyobb tudású kompakt digitális fényképezőgép is beleférhet. Fontos megemlíteni, hogy az árak átszámításához nem az aktuális, hanem a jogszabályban az adott évre megállapított árfolyamokkal kell kalkulálni, az áfát pedig mindig a vámmal megnövelt összegre számítják.

Hajón, vasúton vagy közúton - tehát gépkocsival vagy buszon - utazók esetében a vám- és adómentesség értékhatára lényegesen alacsonyabb, 300 euró (81 ezer forint) - egy hordozható lejátszó, kézikonzol vagy kompakt digitális fényképezőgép még ebbe is beleférhet. A 15 évnél fiatalabb utazók esetében egységesen 150 euró (40 ezer forint) a limit, ez legfeljebb csak egy fapados digitális kamerára, vagy mp3-lejátszóra elegendő. Mennyiségi korlát elektronikai eszközök esetében nem létezik, így ha valaki erre vágyik, akár több tucat pendrive-ot is behozhat vámmentesen kézipoggyászában, ha azok összértéke nem éri el a fenti határértékeket. Konkrét mennyiséget a hazai vámszabályok erre vonatkozólag tehát nem határoznak meg, a vámosok minden esetben a konkrét körülményeket mérlegelve bírálja el az eseteket: itt az egyik legfontosabb szempont, hogy a behozatal alkalmi jellegű legyen - bár tételesen ezt az ismérvet sem határozzák meg.

Forrás: AFP

A behozott elektronikai eszköz után a vásárláskor kiállított számlában szereplő összeg után kell vámot és áfát fizetni: ha ez nem áll rendelkezésre, vagy a valódi értéktől jelentősen eltérő értéket tartalmaz, statisztikai alapon állapítják meg a hatóságok a termék vámértékét: így elvileg nem lehet azzal operálni, hogy a félmilliónál drágább laptopot százhúszezer forintos értékűnek tünteti fel az utas. Nem kell viszont kétszer áfát fizetni, ha például egy Amerikában vásárol valaki laptopot: az ott kifizetett adókra lehet visszatérítést kérni, a forgalmi adót pedig itthon befizetni.

Horror a besorolásokkal

Ha az Európai Unión kívülről hoznánk be elektronikai ketyerét privát célokra, fontos tudni, hogy vannak olyan eszközök is, amelyeket nulla százalékos vám terhel. Jó hír, hogy e sorok írásakor például az Egyesült Államokból behozott számítógépekre és digitális fényképezőre 0 százalékos vámot kell fizetni, ugyanakkor például egy GPS-navigátorra 3,7 százalékos vámot rónak ki, egy iPodra vagy más hordozható zenelejátszóra pedig 5 százalék a fizetendő vám. Ellenben egy videolejátszós iPod Touch modell már más besorolás alá esik, ezt jelentősen nagyobb mértékű, 13,9 százalékos vámtétel terheli, míg ha csak akkumulátort rendelünk meglévő laptopunkhoz, annak 2,7 százalékos a vámtétele. Az egyik jelenlegi slágerterméket, az Amazon Kindle e-könyv-olvasót szakértőnk sem tudta besorolni teljes biztonsággal egyik csoportba sem. Példáinkban az USA-ból való magáncélú importot vettük alapul.

Arról informálódni, hogy egy-egy elektronikai eszközre mennyi vámot számítanak a különböző országból való magánimport esetén, az EU egységes vámtarifa-rendszeréből, a TARIC-ból lehet. Bár ezt az adatbázist a weben bárki elérheti (az elektronikai eszközöket a 85-ös árucsoportban kell keresni), egy, a témában nem tájékozott magánember számára bonyolult lehet az eligazodás: a GPS-t például a "Rádiónavigációs vevőkészülék" besorolás alatt lehet megtalálni, a szoftver definíciója pedig így szól: "Gépi olvasásra alkalmas bináris formában rögzített utasítások, adatok, hang- és képjelek visszaadására, és automatikus adatfeldolgozó gép segítségével manipulálható vagy a felhasználóval kölcsönhatásra képes (interaktív)". Ha valaki hozzánk hasonlóan nem boldogul, annak érdemes feltárcsáznia a Vám- és Pénzügyőrség éjjel-nappal hívható információs vonalát segítségért a 06-40-346-262-es, helyi tarifával elérhető számon (külföldről a +36 1 301-6951-es hívószámon érhető el). 

Postán rendelni rosszabb üzlet

Jóval alacsonyabb, csupán 150 euró (40 ezer forint) a felső határa a vámmentesen behozható árucikkek értékének akkor, ha EU-n kívüli webáruházból rendelünk bármilyen elektronikai eszközt. Az unión belülről való rendelés ez esetben is vámmentes, és az áfát is az eladónál, a forrásországnak kell megfizetni, hazai adó már nem terheli az eszköz ellenértékét.

Az unión kívüli üzletből rendelve korábban ugyan lehetett azzal trükközni, hogy az amerikai eladó céggel ajándékként adatták fel a megvásárolt csomagot, ezt mostanra helyi törvényi változtatások miatt már nem lehet kihasználni.A személyesen történő behozatallal ellentétben a postai rendeléskor a 150 eurónál olcsóbb, de 22 eurónál drágább eszközökre vámot ugyan nem, de a hazai áfát meg kell fizetni. Ha ennél drágább eszközt hozunk be vámot és áfát is kell fizetni - már ha a kiválasztott ketyere nem 0 százalékos vámmal importálható. Fontos tudni, hogy a vámot postai rendelés esetén a szállítási költséggel és eaz setleges biztosítással növelt összeg után számítanak, az áfát pedig a vámmal megnövelt értékre kell kalkulálni.

Forrás: AFP

Ajándékba legfeljebb játékprogramot lehet küldeni vám- és adómentesen

Bár egy amerikai nagybácsi még manapság is sok dologban tud segíteni, ha laptopot vagy mondjuk iPadet szeretnénk, azt legfeljebb személyes látogatása alkalmával tudja átadni "kedvezményesen". Postán ugyanis ajándékként legfeljebb 45 euró, vagyis nagyjából 12 ezer forintnak megfelelő értékű árucikket küldhet magánszemélynek ajándékként, azaz ellenszolgáltatás nélkül, alkalmi jelleggel. 

Az ennél drágább eszközökre már vámot és áfát is kell fizetni, ebbe az összegbe azonban beleférhet például az Amerikából rendelt játékprogram, DVD vagy mondjuk a Hongkongból hozatott iPod-tok ára. A szoftverekre egyébként 0 százalékos a vámtétel EU-n kívüli import esetén, de az előbb említett összeg után is kell fizetni áfát: ez egy játék esetében nem olyan nagy összeg, de például képszerkesztő vagy tervezőprogram rendelésekor igen.

Nem mindegy, hogyan küldik

A megrendelt termékeket a Magyar Posta, illetve olyan nemzetközi szállítási cégek, mint a DHL vagy a UPS juttatják el a címzetteknek. A postánál érdeklődésünkre elmondták, a legtöbb panasz a csomagok sérüléseivel kapcsolatban érkezik be, és a problémák leggyakoribb oka az, hogy például dvd-t vagy játékszoftvert nem csomagként, hanem közönséges levélként adnak fel az eladók.

Ez nem csak azért problémás, mert a vékony boríték jóval sérülékenyebb egy bélelt kartondoboznál, de ezek a csomagok közönséges levélküldeménynek minősülnek, nyomonkövetésükre nincs mód, és eltűnésük esetében sem lehet kártérítést kérni. Ez ugyanis csak csomagok esetében kérhető, az elveszett csomagok iránt pedig az eladótól bekért küldeményazonosító birtokában lehet érdeklődni: ehhez az azonosításhoz szükséges adatokat tartalmazó tudakozványt kell indíttatni bármelyik postahivatalban. Az ideális megoldás tehát csomagként küldetni a terméket, és biztosítást is kötni rá, persze ezek további költséget is jelentenek.

Százezerig szabálysértés, afelett bűncselekmény

Fontos tudni, hogy ha valaki a megrendelt, importált termékek valódi árától jelentősen eltérő összeget tüntet fel, csempészést követ el: ha az így elmaradt vámbevétel összege nem éri el a százezer forintot, szabálysértésnek minősül, efelett azonban bűncselekménynek számít, és akár kétéves szabadságvesztést is kiróhatnak az elkövetőre.

A Vám- és Pénzügyőrségtől azt is megtudtuk, hogy bár technikailag lehetetlen minden külföldről érkező csomagot átvizsgálni, többek közt röngten is rendelkezésükre áll ahhoz, hogy a küldemények tartalmába betekintést nyerjenek - legyenek azok akár boritékba, akár kartondobozba csomagolva. Ráadásul a vámosok jogosultak a küldemények felbontására is, erre viszont csak valamilyen gyanú esetén - kerül sor: például ha a gyanúsan alacsony összeg van feltünetve egy egyébként nem filléres hardver értékeként. Ilyenkor egyébként a vizsgálatok elvégzése után lepecsételik és visszazárják a csomagot, így a megrendelő számára egyértelműen kiderül, hogy nem illetéktelenek manipuláltak küldeményükkel.

Ha laptopot, drága fényképezőt visz magával az útra
Bár még sem munkatársunk, sem pedig egyetlen ismerőse nem volt tanúja annak, hogy bárkinek a laptopjának vagy fényképezőjének eredetéről faggattak volna, szúrópróbaszerű ellenőrzések során ez előfordulhat.

A bonyodalmak, illetve az esetleges büntetés elkerülése végett a határon való kilépéskor külön okmányt lehet kérni annak bizonyítására, hogy a táskában lévő hordozható PC Magyarországról származik, nem külföldön vette tulajdonosa. Ehhez egy ún. INF 3. adatlapot kell kiállíttatnia az utasnak a határon.


KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat
youmetry