Hét tipikus képtelenség, amit számítógéppel művelnek a filmvásznon

Vágólapra másolva!
Felrobbanó képernyők, a felhasználó arcába nevető vírusok, mindent látó videokamerák: a filmesek bármilyen képtelenséget ki tudnak találni, amikor számítógépeket kell megjeleníteni a tévében vagy mozivásznon. A személyi számítógép, az internet és a mobiltelefon hiába vált ismeretlen, misztikus eszközből a hétköznapi élet részévé az elmúlt két-három évtizedben, Hollywood, úgy tűnik, erről nem akar tudomást venni.
Vágólapra másolva!

A filmesek a kezdetekben, vagyis a hetvenes-nyolcvanas években, amikor az első személyi számítógépeket bele kellett komponálniuk az alkotásaikba, még viszonylag nyugodtan elrugaszkodhattak a valóságtól. Mára azonban a világ jócskán megváltozott, és ahogy egyre többen és többen dolgoznak nap mint nap PC-vel, internettel, az ilyen jelenetek szép lassan nevetségessé válnak.

Persze ma még talán a szórakozni vágyó az átlagember sem ütközik meg rajta nagyon, hogy milyen képtelenségeket művelnek a filmek, sorozatok szereplői a csúcstechnológiával, de aki egy kicsit is odafigyel, jót mulathat ezeken a tipikus hibákon, amelyek rosszabb esetben - ha valamilyen fontos fordulat múlik rajtuk -, akár az egész cselekményt hiteltelenné tehetik. Összegyűjtöttük a hét legtipikusabb baklövést, ami - tisztelet a kivételnek, de - rendszerint szerepel a filmekben.

A számítógép látványos

A hétköznapi életben a számítógéppel végzett munka azt jelenti, hogy az ember bekapcsolja a gépét, megvárja, amíg az bebootol, majd rendszerint elindítja a levelezőt, a szövegszerkesztőt és a táblázatkezelőt, hogy elkezdjen szöszmötölni az aznapi tennivalókkal. Nem egy látványos dolog, annyi szent.

A filmek ennyivel nem érik be. Ilyen szempontból valóságos aranybányának számítanak a CSI-sorozatok, ahol nem csak szépen berendezett és bevilágított laboratóriumokat láthatunk, hanem látványosan villódzó képernyőket, amelyeken nem a megszokott operációs rendszerekből ismert ablakok, fájlok, ikonok rengetege tárul a felhasználó szeme elé, hanem látványos, az egész képernyőt beborító animációk. A dokumentumok betűi hatalmasak, így méterekről olvashatók, a keresés során minden egyes beindexelt dokumentum felvillan a monitoron egymás után, míg azután villogva, rendszerint valamilyen hanghatás kíséretében megjelenik a keresett darab, és a legegyszerűbb labortesztet végző gép is látványos 3D-s grafikával pörgeti meg a képernyőn a keresett molekulát.


A CSI mindig látványois túlzásokban tobzódik: ilyen érintős technológia már van,
Surface a neve, de így még nem használják, és nem pittyeg ennyit

A műfajban két kedvencünk a jelszó és az e-mail. A titkos katonai adatbázisokhoz tartozó jelszót - és szinte mindig csak a jelszót, felhasználói név nem tartozik hozzá - egy címeres háttérkép előtt lebegő, óriási szövegmezőbe kell begépelni, hasonlóan a keresésekhez. Az elektronikus levél hasonlóan látványos formában érkezik, rendszerint egy óriási boríték repül be a képernyő közepére, hogy egy villogó üzenetablak tájékoztassa a szereplőt: mailt kapott, ki is kell nyitnia azonnal. (Mi lenne, ha hozzá is napi több száz üzenet és spam esne be?)

Végül, de nem utolsó sorban: számítógép kötelező tulajdonsága, hogy pittyeg. Legyen szó akár a legújabb csúcsmodellről, a képernyőn szereplő gépnek pittyegnie kell minden egyes gombnyomásra, pittyegnie kell, amikor megváltozik rajta a kép, és különösen akkor kell pittyegnie, amikor kiírja a képernyőre a régen várt keresési, vagy tesztelési eredményt. (Néhány példa: Alien, Vadászat a Vörös Októberre, és persze a Helyszínelők.)