Az Intel kifejlesztette az első szilícium alapú optikai adatátviteli technológiát. Az integrált lézerekkel működő csatlakozó most 50 gigabit/másodperces átviteli sebességre képes, de ennek a többszörösére gyorsítanák a közeljövőben.
A szilícium-fotonikus csatolónak egyelőre csak a prototípusát mutatta be az Intel, de a technológia pár éven belül már a számítógépekbe kerülhet a cég szakemberei szerint. A hagyományos szilíciumlapkákra integrált optikai csatoló a számítógépek és kézi eszközök közötti adatátvitelt gyorsíthatja meg: jelenlegi, 50 gigabit/másodperces sebessége azt jelenti, hogy 6,25 gigabájtnyi adatot, vagyis körülbelül másfél DVD-t lehet vele átmásolni egy szemvillanás alatt.
Az Intel szakemberei szerint a technológiával 100-200 gigabites sebesség is könnyedén elérhető, és a fejlesztők szeretnék elérni vele az 1 terabit/másodpercet. Az újítás lényege mégsem a nagy sebességben rejlik, hanem abban, hogy a lapkagyártó a jelenlegi technológiával kompatibilis, olcsó eszközt épített a lézeres adatátvitel szilíciumra való integrálásával.

A prototípus: az USB utódja lehet
A jelenlegi optikai adatátviteli eszközök ugyanis már képesek gigabites sebességre, de különálló lézerekkel működnek, és csak a nagygépes rendszerek üzemeltetői számára megfizethetőek. Az Intel saját, Light Peak nevű szolid lézeres megoldása például 10 gigabit/másodperces sebességgel használható.
Az Intel most bemutatott csatolóját ezzel szemben a hétköznapi otthoni PC-k és mobileszközök világába tervezték, a gyártó egy lézeres port árát szeretné egy dollárra leszorítani, mire a termék piacra kerül. A megoldás ráadásul rendkívül üzembiztos, a bemutatóján 27 órán keresztül vitt át adatokat folyamatosan, hiba nélkül.

Így néz ki az adó a szilíciumlapkára integrált diódákkal
A technológia lelke négy, egyenként 12,5 gigabit/másodperces sebességgel dolgozó lézerdióda, amelyek a váltakozó hullámhosszon leadott impulzusokká alakítják az információt, amiből egy multiplexer képez egyetlen fénysugarat. Az adatok kiolvasása egy demultiplexer és négy különálló szilícium-germánium fotoreceptor segítségével történik.
Az optikai alapú adatátvitel az Intel szerint a közeljövőben megkerülhetetlen lesz, mivel a réz alapú áramkörökkel a gyártók lehetőségeik határát feszegetik. Az elektronokat 10 gigabit/másodperces sebességnél már nagyon nehéz megfelelő sebességgel és jelerősséggel mozgatni nagyobb távolságon - magyarázta az Intel bemutatóján Justin Rattner, az Intel Labs kutatója. A következő lépés a teljes egészében fénnyel működő áramkörök kialakítása lehet majd, de maga a szilícium-fotonokius csatolótechnológia is csak az évtized közepére terjedhet el a cég szerint.
[origo]
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Digitális kamera nélkül is mindent látott Amerika
Hogyan lehetett megfigyelni a világot egyetlen bitnyi digitális információ nélkül? A hatalmas optikákkal és trükkös megoldásokkal működő amerikai kémműholdak ...
Hoz-e magyar netcenzúrát az ACTA-egyezmény?
Nem értenek egyet egymással a hazai szakértők abban, hogy a csütörtökön Magyarország által is aláírt hamisítás elleni egyezmény életbe lépését követően lehetővé teszi-e ...
Hamis Anonymous fenyegette a Facebookot
Kibertámadásokkal fejezi ki politikai álláspontját a több ezer taggal rendelkező, vezető nélküli hacktivista csoport. Az aktivistaszervezet amerikai minisztériumok és ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.