Még mindig uralja a netet a tizenöt éves Explorer

Vágólapra másolva!
Az Internet Explorer böngésző első kiadása tizenöt évvel ezelőtt jelent meg: még mindig ezt a browsert használják a legtöbben, de a mostanra a nyolcadik verziójánál tartó program egyeduralmát számos rivális fenyegeti.
Vágólapra másolva!

A Microsoft internetböngészőjének első, 1995 augusztus 16-án megjelent kiadása még a Spyglass nevű cég Mosaic browserének átdolgozott változata volt, amelyet a Windows 95-höz lehetett letölteni egy különálló programcsomag részeként. Még ugyanabban az évben megérkeztt 2.0-s verzió, amelyet már NT és Mac rendszerekre, és Windows 3.1-re is telepíteni lehetett. Mint a képen is látszik, ekkor még nem sok figyelmet fordítottak a szoftver ergonómiájára, bár a címsor, és a felette elhelyezett gombok rendszere azóta is megmaradt.

A címsor melletti logó is a múlté, bár anno az Explorer legnagyobb riválisában, a Netscape-ben is hasonló megoldást alkalmaztak. Ekkor még nyoma sem volt külön keresőfelületnek, az AltaVista vagy a Yahoo felkereséséhez be kellett pötyögni a keresők címeit. Böngészőlapokat sem lehetett még nyitni a szoftverben, minden egyes megnyitott honlap új ablakba került, és egyáltalán nem lehetett bővítményeket telepíteni.

Forrás: Wikipedia Commons
Így nézett ki az Internet Explorer 1.0

A Windows 95-öt eredetileg még böngésző nélkül árulta a Microsoft, későbbi verzióiba azonban a kettes, illetve a hármas verzió is bekerült. A legtöbb hazai internetező számára az Internet Explorer 4-es változata lehet ismerős, ez volt ugyanis beépítve az 1998-ban piacra dobott Windows 98-ba is, melynek Second Editionnek nevezett, újításokat kínáló második változatába már az 1999-ben megjelent ötös változat került.

A Windows XP-vel 2001-ben megérkező Internet Explorer 6-ot világszerte sokan használják még ma is, ami azért baj, mert ez egy öreg, kilenc éves kiadás, ami már nem a legbiztonságosabb. Az ellene indult EU-s versenyjogi perek miatt a Microsoft az XP óta már Internet Explorer nélküli verziókat is árul operációs rendszereiből, idén pedig arra is kötelezték a céget, hogy az IE-t használók számítógépein jelenítsen meg olyan ablakot, amelyből alternatív böngészők letöltése is lehetséges.

Forrás: [origo]
Az Internet Explorer 8 már ilyen

Az Internet Explorer legfrissebb változa a 8.0-s, amely a Szoftverbázisról is letölthető, az új, 9.0-s kiadás első béta verziója pedig néhány héten belül válik elérhetővé. Legfőbb riválisának jelenleg a Firefox számít, amelyet a netezők mintegy 31 százaléka használ világszerte - a redmondi fejlesztők tehát nem igazán ülhetnek úgy a babérjaikon, ahogy a kétezres évek elején tették, amikor öt évig nem jelent meg a 6-osnál újabb verzió. Olvasóink 42 százaléka keresi fel oldalainkat a Mozilla Firefoxszal, de a Google Chrome is feljövőben van: világszerte 8 százalék feletti a részesedése (az [origo]-sok táborának 6 százaléka választja ezt a programot). Internet Explorert világszerte a netezők durván fele használ, olvasóink esetében azonban kevesebben, 48 százalékban választják a Microsoft browsereinek valamelyikét.