Új epizód érkezik a Flight Simulator repülőgép-szimulátorból, míg az Age of Empires című stratégiai játékból online verziót készítenek.
A Flight Simulator talán a legismertebb repülésszimulátor világszerte, a Microsoft szoftverének gyökerei még egy hetvenes évek közepén megjelent programból eredeztethetők, PC-re elsőként 1982-ben adták ki. A profi repülési élményre vágyóknak szánt programból legutóbb 2006-ban jelent meg folytatás, azóta azonban a szoftvercég leépítette a játékot készítő fejlesztőcsapatot
Flight lesz az új szimulátor neve
A következő kiadásról egyelőre csak annyit árult el a cég, hogy új címet kap, egyszerűen Flightnak nevezik majd. A repülős játékból egyelőre csak egy nyúlfarknyi bemutatóvideót adott ki a Microsoft, amelyből igazából túl sok konkrétum nem derül ki.
A névváltozás nyomán azonban a korábbi kiadásokat használó játékosok már most aggódni kezdtek amiatt, hogy a folytatás esetleg nem lesz valódi szimulátor. A cég közlése szerint a játék fejlesztése még nagyon korai fázisban van, de az új részben a korábbinál realisztikusabb élmény biztosítása a fő cél. A projekten dolgozó egyik fejlesztési vezető szerint az sem kizárt, hogy a bonyolult szimulátorok vezérlésével nem boldoguló, kezdőknek szánt módok is elérhetők lesznek majd a programban, amelynek megjelenési ideje még nem ismert.
Netre költöztetik a stratégiai klasszikust
A cég másik újdonsága az Age of Empires Online lesz, amely a jól ismert valós idejű stratégiai játék internetes változata. Nem böngészőből játszható programról van szó, de a játék telepítőjét online terjesztik majd.
A benne felépített birodalmakat nem lokálisan, hanem a Microsoft szervereire lehet majd elmenteni, így akár egy rokon vagy barát számítógépéről belépve is tovább lehet építgetni azokat. A stratégiai játék online változatában már különböző küldetéseket is teljesíteni lehet, amely a szokásos multiplayer mérkőzések mellett egymással együttműködve, kooperatív módban is folyhat majd. Ez a játék valamikor a jövő évben fog megjelenni, zárt körű béta tesztelése már folyik, a róla kiadott videó alapján pedig pazar grafikája lesz.
[origo]
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?