Megérkeztek a három terabájtos merevlemezek

Vágólapra másolva!
Megjöttek a két és fél és 3 terabájtos merevlemezek, de csak az új gépekben működek, és az XP fel sem ismeri őket.
Vágólapra másolva!

A Western Digital merevlemezgyártó cég nyerte a méretversenyt: hamarabb adtak ki 2,5 és 3 terabájtos lemezeket, mint legnagyobb konkurensük, a Seagate. A lemezek egyelőre csak 3,5 colos, asztali számítógépbe szerelhető méretben elérhetőek, laptop winchesterekből csak kisebbeket lehet kapni.

Aki két terabájtnál nagyobb kapacitású lemezeket szeretne használni számítógépében, annak mindenképpen el kell búcsúznia a Windows XP-től. A Microsoft legelterjedtebb, ám ősöreg, operációs rendszere nincs felkészítve az ilyen nagy méretű tárolóegységekre. A Microsoft mentségére szolgál, hogy az XP megjelenésekor még a pár tíz gigabájtos winchesterek is nagynak számítottak. Az óriási méretek a régi alaplapokat is megzavarhatják, a BIOS helyett Unified Extensible Firmware Interface-t (UEFI) tartalmazó újabb alaplapok azonban már boldogulnak a több terabájtos méretekkel.

A 2500 gigabájt tárolására képes Western Digital merevlemez ára 37 ezer forintnak megfelelő dollár, a nagyobb, 3 gigabájtos példány pedig 47 ezer forint körüli összegért kapható.