Tévézni is lehet majd az Xboxon

Vágólapra másolva!
Saját tévészolgáltatással készül előrukkolni a Microsoft a pletykák szerint. Az adást az Xbox 360 konzolokon és a Windows Phone 7 mobilokon lehet majd nézni.
Vágólapra másolva!

A Reuters információi szerint több tévécsatornával folytat tárgyalásokat a Microsoft. A filmek és sorozatok licenceléséről szóló tárgyalások kedvezően alakulnak, ám még csak kezdeti stádiumban járnak. A tévészolgáltatás nem rövidtávú terve a cégnek, a Reuters forrásai szerint a következő egy évben még nem lesz elérhető az adás.

Az egyik elképzelés szerint az Xboxon keresztül elérhető tévézésért a felhasználóknak havidíjat kellene fizetniük, cserébe az ABC, NBC, Fox, CBS, CNN és az ESPN sportcsatorna műsorai közül válogathatnának minden nap. A másik terv szerint a kábeltévé előfizetők csak újabb interaktív funckiókhoz jutnának hozzá az Xboxon keresztül. A műsorszolgáltatás nem teljesen idegen a Microsofttól. Az ESPN sportcsatorna már most is elérhető az Xbox konzolokon.

A Microsoft tévé a Google közvetlen konkurenciája is lehet. A keresőóriás szoftverével működő okostévék, amelyek a kábeltévé műsora mellett a csatornák weboldalain megtalálható ingyenes részeket is képesek lejátszani az ősszel jelentek meg. A Google-nek azonban nem sikerült megnyerni a csatornákat magának, ezért azok sorra tiltják ki az okostévéket oldalaikról. Ha a Microsoftnak sikerül jó alkut kötni a tartalomtulajdonosokkal, stabilizálhatja az Xbox pozícióját a nappaliban.