Játékfejlesztőket édesget magához a Google

Vágólapra másolva!
Ingyen Chrome OS-t futtató laptopokat osztogatott a játékfejlesztőknek a Google a San Franciscó-i GDC videojáték-konferencián.
Vágólapra másolva!

Az osztogatásból látszik, hogy a keresőcég is a játékokban látja a Chrome OS egyik vonzerejét. A felhőalapú szolgáltatásokra épülő operációs rendszer irodai programcsomaggal már rendelkezik, hiszen a Google Dokumentumokat el tudja érni. Levelezője, chatkliense, naptárja is van házon belül a Google-nak, játékai és interaktív szórakoztató tartalma azonban nincsen.

Forrás: [origo]
IPhone-on és böngészőben is sláger volt a Canabalt

A világ legjobb játékfejlesztői által látogatott konferencián a Google megtalálhatja azokat, akik a Chrome OS Angry Birdsét vagy Fruit Ninjáját szállítják majd. Vincent Schreib, a cég méröke szerint az operációs rendszer kész arra, hogy fejlett grafikájú, jó minőségű, böngészőből elérhető játékokat futtasson.

A fejlesztők mellett már néhány felhasználó is megismerkedett a Chrome OS-szel. A szoftvert futtató Cr48 nevű prototípusgépet december elején mutatta be a Google a világnak. A hónap közepére pedig már ki is választották az új szoftver tesztelésére jelentkező emberek közül azt a körülbelül hatvanezer felhasználót, akik megkapták a Google szénfekete laptopját kipróbálni.