Vágólapra másolva!
Legendás játékok folytatásai, évenként új résszel jelentkező sorozatok legújabb részei és néhány kriptaszökevény adja a 2012-es év legizgalmasabb játékait. Megijedni azonban nem szabad: zombik gyilkolásával, pokolfajzatok megregulázásával és roncsderbivel fog telni az év.
Vágólapra másolva!

Kultjátékok régen várt folytatásai, épp csak el nem feledett hősök fogják megszállni a képernyőket idén. A játékfejlesztők nem szégyelltek a kilencvenes évek aranykoráig visszanyúlni egy-egy jó ötletért. A játékosok így ismét céges kommandósok bőrébe bújhatnak a Syndicate-ben, vagy egy utolsó útjára készülő izomautó volánjánál nevezhetnek a roncsderbire.

Syndicate

Egy nyolcvanas évekbeli ötletet olvasztottak ki a Syndicate fejlesztői: a játékosnak a nemzetállamok eltűnése utáni, megacégek uralta világban kell egy biotechnológiával és chipekkel feltuningolt kommandóssal rajtaütéseket végrehajtania. Az ellenséges katonáknak nincs egyszerű dolguk, a hős le tudja lassítani az időt, túlhajthatja a testét, és hackerkedhet is. Az 1993-ban kiadott, körökre osztott Syndicate játék hű rajongói ugyan felháborodtak azon, hogy lövöldözős játékká butították le a taktikai gondolkodást igénylő kultprogramot, ám a véres fém-üveg világban játszódó sztori ettől még érdekes lehet.

Az új Syndicate az összes fontos platformra megjelenik, február 24-étől lehet keresni a boltokban. A cyberpunkjövőre jól fel lehet készülni addig a tavaly megjelent Deus Ex: Human Revolutionnel vagy Dystopia és a Neo Tokyo nevű Half-Life modokkal.

Mass Effect 3

Még a korábbi részeinél is komolyabb újdonságokat tartalmaz a Mass Effect című sci-fi akció-kalandjáték harmadik része, amelyben a játékosok már nemcsak egyedül, hanem a sorozatban első alkalommal akár három barátjukkal együtt is küzdhetnek a számítógép ellen az interneten keresztül.

Már a játék előző részei is egyedi élményt nyújtottak: a játékos szabadon eldönthette, hogy karaktere nő vagy férfi legyen, külsejét is igény szerint megváltoztathatta. Bár a játékban rengeteget kell lövöldözni, a főszereplő és csapata képességeit is lehet fejleszteni, a játékban meghozott döntések pedig a jövőbeli történésekre is hatással voltak: ha például valakinek segítettünk az első részben, az a második epizódban is visszaköszönt, de az előtörténet azt is eldöntötte, hogy az űrhajó személyzetéből ki maradt életben a folytatásban, és ki halt hősi halált a korábbiban. A Mass Effect 3 látványosabb grafikával, izgalmasabb harcrendszerrel várja a játékosokat március eleji megjelenésekor PC-n, valamint Xbox 360 és PS3 konzolokon.

Max Payne 3

Max Payne, a finn Remedy Entertainment által tíz éve életre hívott videojátékhős nem arról ismert, hogy kíméli magát. Bár a kábítószerellenes ügyosztályon dolgozi,k tömi magába a fájdalomcsillapítót, ha kínálják, iszik, a kettő között pedig New York bandáinak tagjait gyilkolássza. A márciusban megjelenő új Payne-játékban végre nem a havas New Yorkban zajlanak a kalandok, hanem a nem sok jót ígérő, favelákkal körbevett Sao Paolóban. (Emiatt még hitleres paródiavideó is készült.)

A hős már nem rendőr, így nem kötik meg a kezét a szabályok. A PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra egyaránt megjelenő játékban valószínűleg óriási, a Kane&Lynchet idéző mészárlások lesznek az eddigi noir hangulatú leszámolás helyett.

Far Cry 3

A trópusi szigetekkel csak a baj van: banánköztársaságok működnek rajtuk, zsoldosokkal és kalasnyikovokkal állig felfegyverzett katonákkal vannak tele, ráadásul a határőrök is barátságtalanok. A jellemzően óriási bejárható területekkel, változatos utakkal teli Far Cry-sorozat legújabb részében a játékos egy ilyen barátságtalan, polgárháborúba süllyedt trópusi államban ragadt turistát alakít.

Hősünket, Jason Brodyt nagyon nem kell félteni, a sors különös tréfájából kifolyólag teljes körű kommandós kiképzésen esett át, mielőtt nyaralni indult volna. A márciusban érkező játékot PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra is kiadja az Ubisoft.

Resident Evil: Operation Raccoon City

A Resident Evil-játékok történetének bonyolultsága egy brazil szappanoperáéval vetekszik. Az idén megjelenő Operation Raccoon City című harmadik személyű lövöldözős játék sztorija például a több mint tíz éve megjelent Resident Evil 3: Nemesis történetével párhuzamosan zajlik, szinte át lehet lőni a másik játékba.

A bonyolult történeti szálakkal nem törődő játékosnak viszont fontosabb lehet az, hogy a Resident Evil alapjellemzőkkel nem szakít az Operation Raccoon City. Sötét utcákon kell okos zombikat ölni és bizonyítékokat megsemmisíteni, kikerülve a városban akciózó másik kommandóscsapatot. A játék a hagyományoknak megfelelően büntetően nehéz lesz, így csak tapasztalt és 18 éven felüli játékosoknak ajánljuk.

DiRT Showdown

A DiRT-játékok korábban sem áltatták azzal a játékost, hogy szimulátorosan pontos, versenyzői reflexeket igénylő autós játékok lennének. Természetesen lehetett állítani a nehézségen, a kocsi beállításain, de a játéktermi élmény végig megmaradt. Megvádolni sem lehetett a DiRT-öt azzal, hogy a gondolkodó ember autóversenye szeretne lenni, cserébe mindig szórakoztató tudott lenni.

A májusban megjelenő Showdownban még annyi rali és ralikrossz sem lesz, mint a korábbi részekben, helyette utolsó útjukra felkészített roncsderbis izomautókkal és a pálya végére rommá törő gymkhana kocsikkal lehet száguldozni. A látványos versenyjáték elsősorban azoknak szól, akik az 1995-ös Destruction Derby óta nem találtak maguknak autós játékot.

Diablo 3

2008-ban jelentették be, ám csak 2012-ben jelenik meg a Diablo 3, amelyben ismét pokolbéli szörnyeket, démonokat, mitológiai lényeket és jelentéktelenebb isteneket ölhet meg a játékos. A folyamatos megmentésre szoruló Sanctuary nevű világot a hős barbárként, démonvadászként, varázslóként, boszorkánymesterként és harcos szerzetesként derítheti fel. A fejlesztő nem akart sokat újítani a játékmeneten, apróbb tuningokat lehet csak várni, illetve azt, hogy elődjeinél sokkal szebb lesz a Diablo 3.

A remekül festő, színes varázslatokkal, rémisztő kazamatákkal teli játék futtatásához egy közepes PC is elegendő lesz, még a Direct X 11 kompatibilis videokártyát sem fogja megkövetelni. A megjelenés ideje egyelőre ismeretlen, de várhatóan az első negyedévben már el lehet indulni Sanctuarybe démont irtani.

Bioshock Infinite

A Bioshock Infinite a harmadik a sorozatban, de nem közvetlen folytatásról van szó, hanem inkább a koncepció átértelmezéséről. A történet egy elszabadult, felhők felett lebegő városba rántja játékost, ahol a polgárháború által szétszabdalt társadalommal találkozik.

A szűk víz alatti folyósókat ezúttal napfényes, nyitott terekre cseréli a játék, de az első két rész harcrendszerét megtartja, így a tűzfegyvereket és a plazmid nevű "varázslatokat" együtt lehet használni. Ezt a részt az az Irrational Games készíti Ken Levine vezetésével, ők már a System Shock 2-vel és a Bioshock első részével is nagyot lendítettek a néhol kővé dermedt FPS-játék-piacon.

Verdikt: 2012 jó év lesz

A nagy fejlesztőstúdiók játékai mellett számtalan olyan független fejlesztésű cím várható, amelyet nem jelentettek be évekkel korábban, nincs mögöttük borzasztó méretű marketinggépezet, mégis világsikerré válnak. Nem is sejtjük még, hogy mi lehet 2012 mindenkit meghódító Minecraftja. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy az egyre erősödő független fejlesztők idén is készülnek valami meglepetéssel.