"Sok idejét emésztette fel a velem való versenyzés. Gyakran mondott kritikus dolgokat rólam. Ha a legélesebb megjegyzéseket vesszük, egész szép litániává áll össze" - mondta Gates a Telegraphnak Jobsról. A Microsoft alapítója azt is elmesélte, hogy a kettejük viszonya nem volt annyira rossz, mint a nyilatkozatokból tűnhetett. "A személyi számítógépek, amelyeken én dolgoztam, nagyságrendekkel nagyobb szeletét szerezték meg a piacnak, mint az Apple. Ez egészen az utóbbi öt-hat évig tartott, amikor Steve Macjei, iPhone-jai és iPad-jei igazán jól teljesítettek. Nagy teljesítmény volt, élveztük egymás munkáját."
Korábban Jobs ötlettelennek, szűkösnek, eredetiségtől mentesnek érezte Gatest. Egyszer azt mondta egy újságírónak, hogy Gates valószínűleg szélesebb látókörű ember lenne, ha kipróbálta volna az LSD-t, vagy ha meditál.
A szoros versennyel töltött évek feszültsége 2007-ben oldódott fel, amikor Bill Gates és felesége Melinda elindították alapítványukat. "Csináltunk közösen egy rendezvényt, és [Jobs] nagyon kedves volt" - emlékezett vissza Gates. A Microsoft vezetője néhány hónappal a halála előtt meglátogatta Jobst, és hosszan beszélgettek a múltról és a jövőről. Amikor pedig biztossá vált, hogy Jobs meg fog halni, Gates levelet írt neki arról, hogy büszkének kell lennie arra, amit elért és a cégre, amelyet felépített. "Nem kellett megbékélnünk egymással" - mondta Gates a levélről.
Azt, hogy ezt a levelet az ágya mellett tartotta, Jobs feleségétől tudta meg Gates. Lauren Jobs a férje halála után felhívta őt, hogy elmondja neki, a levele haláláig a férje keze ügyében volt.
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Nem csak a kalózok szerint őrült meg a zeneipar
Nem tartják követendő ötletnek az illegális letöltésen ért felhasználók vegzálását a hazai legális online zeneboltok működtetői, akik szerint az ACTA egyezmény ...
Roboturalomtól rettegnek a brókerek
A világ tőzsdéin már egyre nagyobb arányban kereskednek szoftverek az értékpapírokkal. Az algoritmusok nem csupán nagyságrendekkel gyorsabban képesek reagálni bármilyen ...
A tökéletes gépet építik a kávéhackerek
A kávé az emberek többségének a reggelt elindító ital, az ebéd utáni álmosságot megtörő fekete lé, az igazi rajongóknak azonban több ennél. Ők azok, akik ízről ismernek ...
A küszöbön áll a hazai torrentháború
A legnagyobb SMS-es warezoldalakkal való leszámolás után rövidesen a torrentezőkre vadászik a magyar adóhivatal. A célkeresztben a gigantikus forgalmat lebonyolító ...
Újra támad a Matrjoska-laptop
Kétévente újra feltalálják a dizájnerek az összelegózható, formatervezett részegységekből felépíthető szuperkütyüket. Az okostelefonból és tabletből összerakható ...
Ennyi erővel visszatérhetnénk a bakelitlemezhez
Magyar internetezők is tüntetnek a hamisítás elleni nemzetközi megállapodás, az ACTA-egyezmény ellen szombaton. Az ellenzők szerint a megállapodás kötelezné a hazai ...
Villáskulcsot és koponyaprotézist is készít a zuglói 3D-nyomtató
Láncfűrészházat, autóalkatrészeket, akciófigurát, de akár fogpótlást és koponyaprotézist is lehet nyomtatni azokkal a professzionális 3D-nyomtatókkal, amelyek a ...
Így védheti meg gyerekét az interneten
Gyermekböngészővel, Facebook-ellenőrrel és játékok elindítását is blokkoló tartalomszűrő szoftverrel lehet gyerekbaráttá tenni a számítógépet. Egy jól feltelepített PC-n ...
Az interneten tovább repül a Malév
A Malév gépei péntektől már nem szállítanak utasokat, a cég járatait szimulátoron indító virtuális légitársaság azonban a téli menetrend alapján folytatja működését. A ...
Halálos fenyegetéssel sem lehet megállítani a Pirate Bayt
"Megjártuk a poklot, visszatértünk, és erősebbek vagyunk mint valaha" - írták a Pirate Bay torrentszájt ismeretlen működtetői, miután az oldal alapítóinak ...
Óvja meg kütyüit a fagyhaláltól!
A legdrágább okostelefon vagy laptop is tönkremehet, ha a mínusz tizenöt fokból a lakás melegébe cipeljük, sőt a pendrive-nak, hurcolós winchesternek is árthat a hideg. ...
Óvatos ígéret a Nokia új csúcstelefonja
Csúcstechnológiai szobor, műanyagba öntött csoda a Nokia új okostelefonja, amelyen először fut Windows Phone 7 szoftver. A gyakorlatilag még üres szoftverbolt miatt ...
Közel van már a mobilba épített projektor
A 3M legújabb zsebprojektora még nem tökéletes, de már képes volt velünk elhitetni: nemsokára az okostelefonunk is alkalmas lesz házimozizásra.
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Mit bír el a jég?
Félméteres jégvastagság kellett volna, hogy a jégre merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.