Egy éven át még biztosan elérhetőek lesznek a Microsoft operációs rendszerei és egyes szoftverei a közintézmények és felsőoktatási intézmények számára - értesült az Index. Az Microsoft az [origo]-nak is megerősítette, hogy bár még nem kötöttek megállapodást a fejlesztési minisztériummal, a program idei folytatásáról már megszületett az elvi állásfoglalás.
Még legalább egy évig folytatódik az Index információi szerint a Tisztaszoftver Program, amelynek keretében a köz- és felsőoktatási intézmények Windows operációs rendszereket és egyéb Microsoft szoftvereket kapnak. A Microsoft és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem írt még alá szerződést, ám elvi megállapodásra jutottak a március elsejével lejáró program meghosszabbításáról.
A tárgyalások előrehaladtát a Microsoft is megerősítette. "Örömünkre szolgál, hogy a Microsoft 2012-ben is megfelelő súllyal vehet részt a magyar oktatási rendszer munkájának támogatásában" - áll a szoftvercégnek az [origo]-hoz eljuttatott állásfogalalásában.
Lesz idejük dönteni az iskoláknak
A 2004 óta tartó Tisztaszoftver Program végéről szóló hírek 2011. decemberének végén reppentek fel, amikor a program weboldalán megjelent egy rövid közlemény arról, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem finanszírozza a továbbiakban az oktatási intézmények ingyen Windowsait. A közlemény szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium "a piaci verseny elősegítése érdekében meg kívánja szüntetni az egy piaci cég által fejlesztett szoftverek bérlésének támogatását." A tárgyalások azonban nem szűntek meg a minisztérium és a szoftvercég között, ennek lehet eredménye a Tisztaszoftver meghosszabbítása.
A márciussal érvénytelenné váló licencek lehetetlen helyzetbe hozták volna az iskolákat. Az érettségihez és az intézmények működéséhez is szükség van számítógépes rendszerre. Az [origo]-nak nyilatkozó iskola rendszergazdák szerint pedig tanítás közben nem lehet átállítani egy új operációs rendszerre az iskolákat. Továbbra is kérdéses, hogy a jövőben milyen szoftvereket fognak használni az oktatásban, hiszen a programot valószínűleg csak egy évvel fogják meghosszabbítani, ám az iskolai rendszerek üzemeltetőinek most már rendelkezésükre áll a nyár a gépek újratelepítésére.
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Valódi pártjuk lesz a kalózoknak
Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott ...
Tízmillió felhasználója van a legsikeresebb magyar IT-cégnek
A világsikert elérő magyar prezentációkészítő szoftver, a Prezi már Powerpoint fájlokat is képes magába építeni, a jövőben pedig a Wordöt és az Excelt is kiváltaná. Az ...
Kupénak látszó dísztárgy
A dízel Astra GTC-ben már több van a Zafirából, mint a Calibrából. Tágas, keveset eszik, mégis öröm vezetni.
Több ezren bújócskáznak
A Földön száz olyan törzs él, amelynek tagjai nem kérnek a külvilágból, és az esőerdő mélyén rejtőznek ma is.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?