Profin iwiweznek, nem idegen nekik a Facebook, tudják, hogy a tévéműsort az interneten kell keresni. Az időskorú magyar internetezők hallani sem akarnak a digitális szakadékról - derült ki az első nemzedékek közötti technológiai konferencián.
Az Óbudai Egyetemen a hétvégén megrendezett Veletech 2012 kiállítás a megvásárolható csúcstechnológiáról szólt, legalábbis első pillantásra. Kétmillió forintból épített tuning PC zúg az egyik sarokban, a másik asztalnál folyékony nitrogént öntenek egy masina hűtőjébe, hogy néhány megahertzcel nagyobb teljesítményt csikarjanak ki a processzorból. Nem az a környezet, ahol az ember e-mailezni tanuló nyugdíjasokat és okostévékről beszélgető "senior korú" felhasználókat keresne.
Pedig az okostelefonok, tabletek és átépített házba szerelt asztali PC-k mellett egy teremben a fenti program zajlott: idősek beszélnek időseknek az internetről, amit teljesen a magukénak éreznek. Magyarország 6,5 millió internetezőjének nem mindegyike fiatalkorú, a világháló megszűnt a játszadozó tinik és fiatal felnőttek területének lenni. Nem vagyunk ugyan a világ élvonalában, az ötvenöt évnél idősebbeknek csupán 34 százaléka internetezik, ám nem is kullogunk a lista végén. Olaszországot például senior internetezők ezreivel előzzük meg, ott csak a 22 százalékuk ül gép elé.
A magyar nagyszülő facebookozik is
Van ráadásul olyan mutató is, amiben a magyarok a világ élvonalába tartoznak: rekordmennyiségű közösségioldal-használó van. Ságvári Bence, az Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ (ITHAKA) kutatója szerint a hatvan évnél idősebbek felének (52%) van profilja valamelyik közösségi oldalon, az ötven évnél idősebbek esetében ez az arány még magasabb (61%).

A nagyik fele fent van a közösségi oldalakon
A közösségi oldalakon való aktív jelenlét magyar sajátosság, sem a környékbeli, sem a digitális írástudás tekintetében jóval fejlettebb skandináv országokban nincs példa ilyesmire. Még Svédországban is csak az idősek negyede rendelkezik profillal valamelyik közösségi oldalon. A rejtély megfejtése valószínűleg az iWiW, a magyar közösségi oldal a hazai internet egyik olyan szolgáltatása volt, ami miatt akár az internetet is hajlandóak voltak beköttetni az emberek. A régi ismerősök újbóli megtalálása, az emlékek felidézése magyar netes sporttá vált. Az iWiW egyeduralma az évek során elpárolgott, az ITHAKA vizsgálata szerint az idős internetezők azóta a Facebookot is felfedezték maguknak.
Kitől tanult netezni a nagyi?
Az ITHAKA 2011-es felmérése arra is rámutatott, hogy az idősek hajlandóak maguktól is megtanulni az új technikai eszközök használatát. Az ötven évnél idősebb internetezők egyharmadának senki sem tanította a számítógép és a világháló használatát, maguktól sajátították el. Ennél csak az a csoport a nagyobb (46%), akik a hagyományos úton, a fiatalabb családtagok segítségével barátkoztak meg a géppel.
Lényeges tudásforrásnak számítanak még 17-17 százalékos részesedéssel a szervezett tanfolyamok és a barátok is. A munkahelyen azonban csak 12 százalék tanult internetezni. Úgy tűnik, hogy a munkáltatók hamarabb mondanak le a számítógépet nem ismerő idősekről, mint a barátaik.
Tájékozódni járnak az internetre az idősek
Azzal azért tisztában kell lenni, hogy az internetező és facebookozó idősek kisebb intenzitással használják az internetes szolgáltatásokat. Kevesebbet lájkolnak, ritkábban töltenek fel saját tartalmat, vagy osztják meg más műveit. Civil politikai aktivitásra, információszerzésre azonban ugyanolyan arányban (29%) használják a közösségi oldalakat, mint a 29 évnél fiatalabbak - mondta Sárközi Bence.

Az esetek felében a család ülteti számítógép elé az időseket
Az aktivitás kérdése Fehér Zsuzsa médiaszakértő előadásában is felmerült. A szakértő megerősítette, hogy a 60+-os korosztály hírcentrikus, lelkes rádióhallgató, és hajlandó utánamenni az információknak. A kutató szavait a közönség soraiban ülő egyik nyugdíjas korú hölgy is megerősítette, elmesélve, hogy őt az unokák már arra is rászoktatták, hogy a tévét az interneten kell nézni. A monitor ugyan nem olyan kényelmes, mint a nagyobb képernyő, kevesebb ember fér elé, de ha az ember lemaradt egy programról, a tévék oldalán vagy a YouTube videomegosztón valószínűleg megtalálja.
A technikának nem csak a bővebb információkínálat a jó hatása. Egy Fehér Zsuzsa által idézett kutatás szerint például a mobiltelefonnal rendelkező idősek sokkal aktívabbak, kevésbé magányosak, mint a mobil nélküliek. A jövő több funkciót tömörítő eszközeinek pedig talán még erősebb lesz ez a hatásuk. Még az se lesz baj, ha a "minden egyben" kütyük elsőre bonyolultak lesznek. "Majd megtanítanak bennünket az unokák" - mondta Fehér Zsuzsa.
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Lát és hall az új Xbox
Külsőre leginkább egy retró videomagnóra hasonlít az Xbox One, a Microsoft új konzolja. A játékgép tulajdonképpen egy izmos asztali PC, de egy szuper kamerát és ...
Habkönnyűek és maguktól tisztulnak a jövő ruhái
A legkeményebb télben is melegen tartó, pár milliméter vastag kabát, öntisztuló ing, amelyből még a vörösboros marharagu is kijön, és kávét tartalmazó, szagtaszító ...
Kikupálja szolgáltatásait a Google
Meglévő androidos telefonunk tudni fogja, hogy sétálunk vagy vezetünk, automatikusan átállítja magát, ha hazaértünk. Hamarosan tömegével elérhetővé válhatnak a ...
Sokat ráz, mégis nyugalmat ad az okosóra
Kipróbáltuk minden idők legjobban várt okosóráját, a Pebble-t. Az Amerikából rendelhető, e-papír képernyős, vízálló kütyü hétköznapi kvarcórára hasonlít, de agresszív ...
Mit tud az európai csodarepülő?
Az Airbus A350-es óriásgép első példánya nemrég gurult ki a festőhangárból, és első repülésére készül. Az európai mérnökök mindenben az amerikai riválist, a Boeing 787 ...
Afganisztánban maradnak az amerikai robokopterek
Jól teljesítettek a tesztfeladatokon az amerikai fejlesztésű, pilóta nélküli helikopterek. Azt ugyan még nem tudni, hogy a légierő hadrendbe állítja-e a K-Maxeket, de a ...
Amerikában mindenkit lehallgatnak - és itthon?
Amerikában minden telefonhívást rögzít az állam egyik gigaügynöksége, Magyarországon erre nincs mód. Kiszámoltuk, mennyi helyet foglalna, ha az összes hazai telefonhívás ...
Felhúztuk a maximumra a grafikát
Összeszereltük az új generációs konzolgépek vetélytársául szánt, játékok futtatására kihegyezett gamer számítógépünket. Ezen a PC-n minden játék maximális grafikai ...
Így mozizhat otthon torrentezés nélkül
Tud-e egy magyar netező úgy filmet nézni, hogy nem tölti le azt illegálisan a hálóról? Kipróbáltuk a legális házimozizást kínáló szolgáltatásokat, és megmutatjuk, miben ...
Az Országház is beférne Csernobil új szarkofágja alá
Építői szerint egy évszázadig áll majd a csernobili atomerőmű négyes blokkja fölé tervezett, csúcstechnológiás robotokkal is felszerelt új acélszarkofág. A harmincezer ...
Csúcsgépet építünk az új Playstation helyett
Mennyiből lehet egy következő generációs játékgépet összerakni a legolcsóbban? Hardveres szakik és játékfejlesztők tanácsai alapján állítottunk össze egy olyan ...
Kifulladt az iPhone főellensége
A legutóbbi iPhone-hoz hasonlóan a legnagyobb riválisának számító, új Samsung csúcsmobil sem hoz forradalmi újdonságot. Az elődnél szebb képernyő, jobb kamera, gyorsabb ...
Élessze újjá a PC-jét tavasszal!
Lassan indul a laptop, lomhán töltődnek be a szájtok, vagy szaggatnak a videók? Ne cserélje le a számítógépet, elég, ha rendbe rakja. Cikkünkből megismerheti a ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.