Premier előtt a neten a GTA: San Andreas

Vágólapra másolva!
Újabb sikervárományos videojáték szivárgott a világhálóra megjelenése előtt. A hét közepén a Take-Two Interactive cég Grand Theft Auto: San Andreas című játékszoftvere vált a szoftverkalózok prédájává.
Vágólapra másolva!

A fejlesztő közlése szerint az erőszakossága miatt sokat bírált GTA játéksorozat legújabb része hivatalosan október 26-án kerül a boltokba, s jó ideig csak Sony Playstation 2 konzolra írt változata lesz elérhető. A Take-Two értesülései szerint azonban egyes kalózszoftvereket kínáló webhelyeken már a hét közepén megjelent a számos konzoltulajdonos által várt játék egy kalózváltozata.

Az internetről letölthető kópia egy DVD-képfájlt tartalmaz, amelyet azonban csak szürkepiacon kapható, ún. modchippel felszerelt, azaz utólagos barkácsolással írható lemezek olvasására is képessé tett Playstation 2 konzolokkal lehet használni. Mivel a kalózváltozat csak módosított konzolokon használható, a kópia kiszivárgása miatt a kiadónem számít arra, hogy negatívan befolyásolná bevételeinek alakulását, ennek ellenére vizsgálatot indított az eset kapcsán. A GTA legutóbbi, Vice City alcímet viselő változatából a cég egyébként több mint 12 millió példányt értékesített világszerte.

A múlt hét folyamán hasonló eset történt a Bungie Studios játékfejlesztő cégnél is, amely a Playstation-rivális Microsoft Xbox konzolra fejleszti Halo 2 című, szintén sikervárományos játékát. Ennek egy francia nyelvű változata a múlt hét második felében bukkant fel az interneten, ám szintén csak módosított játékgépekkel használható.