Az emberek messzebb vannak, mint az istenek



Az Operaház ebben az évadban kényezteti a közönséget, három kortárs művet prezentál: októberben a stockholmi ősbemutató után húsz évvel a Thália Színházban előadták Ligeti György korszakos jelentőségű művét, a Le Grand Macabre-t, szombaton ugyanott Szokolay Sándor új operája került először színre, és közeleg Vajda János művének, a Leonce és Lénának a premierje is.

Hallottuk, hogy az együttes egyik legfontosabb partnerével, a Budapesti Fesztiválközponttal koprodukcióban (mint Ligeti alkotását) Eötvös Péter remekét, A három nővér című Csehov-drámából készült opera bemutatását is tervezi.
A gesztus tiszteletre méltó és kockázatos, hiszen a magyar operapublikumnál még a bécsiek is kevésbé konzervatívak és sznobok. De hivatása a nemzeti intézménynek, hogy közelebb hozza a nyitottabb, fiatal és középnemzedékhez a modern zenét. Akár a közvetlen előzményektől merészen elszakadó alkotásokkal, akár a közelmúlthoz kapcsolódó, a zenei-operai romantika távoli visszfényét megidézve. Szokolay Sándor operájának alapja Illés Endre kisregénye, és szenvedéssel teli, mint ihletője, az indiai Mahábharáta fejezete. Aszvapati király az égiektől könyörögte le leányát a földre. Szávitri, az isteni leány sugárzóan szép, nincs méltó herceg, aki feleségül venné. Apja vándorútra küldi, hogy találja meg azt, aki a férje lehetne. Útközben remetéknél száll meg. Csak egy embert keresek, mondja az egyiknek Szávitri. Az emberek messzebb vannak, mint az istenek, ha embert keresel, ne türelmetlenkedj - inti a remete. Szávitri a trónjától megfosztott, vak Djumatszéna király fiában, Szatjavánban ismer rá álomképére, a keresett férfira. Ám az istenek még egy évet mértek ki a hercegnek, és ezt a királylány is tudja. Az évnyi boldogság után megjelenik Jáma, a halál istene, és elragadja Szatjaván lelkét. A hűséges és bátor Szávitri követi Jámát, és a férjéért könyörög. Vagy vigye magával őt is a jog és a rend örök őrzője. Jáma meglepődik, először ismerte föl halandó, hogy a halál a megújulás és a javulás istene. Visszaadja Szatjavánt Szávitrinek, trónját és látását Djumatszénának, Aszvapatinak fiai születnek. Szávitri és Szatjaván nem megy vissza a városba, az erdei életet választják.
A példázat igazságról, hűségről, a szeretet erejéről szól, gyönyörű, epikus alkotás. Az operaszínpadra fogalmazás nehézsége éppen a bonyolult szöveg lehetett, amely költői, de nem versekben és refrénekben lüktet. Minden hangsúlyos, minden fontos. Nincsenek áriák, mint a Mozart-, vagy Puccini-művekben. De vannak elbeszélések, párbeszédek. Az első változatban háromfelvonásos mű most két részre tagolódik. A szerkezet különleges, nem a megszokott XIX. századi tablóval zárulnak a felvonások, hanem intim magánjelenettel, kettőssel. Fölmegy a függöny, és kezdődik a játék. Egy táncjelenet exponálja a történetet, a bivalyfejű alak elveszi a Galuda madár lelkét. A koreográfia (M. Kecskés András, Somi Panni), s főként a Indra Mozgásstúdió táncosainak munkája szerves része a produkciónak, ők mozdítják előre a történéseket. A premiert egy szereposztással tűzték ki, a címszereplő Frankó Tünde. A nehéz szólamot muzikálisan és könnyedén énekli, mozgása, törékeny alakja elhiteti: ő Szávitri. A Faust Margitjának karcsú hangja bársonyosan telt. Talán nem késő, hogy egy ideális Paminát lássunk benne.
Látványos és atmoszférateremtő jelmezeket tervezett Velich Rita, Túri Erzsébet díszletei jelképszerűek. Kerényi Miklós Gábor az első hangtól az utolsóig átgondolta és pontosan fölépítette az előadást. Ami a szerzőnek bizonyosan nagy öröm, hiszen az ősbemutató az etalonja a további előadási lehetőségeknek. A mű kamaraváltozatát életre hívó karmester, Oberfrank Géza a zene színeivel csodálatos miniatúrákat és lenyűgöző freskókat festett. Ez az opera - bár némelyek számára a szó a gyehenna kénköves bűzét árasztja - igazi multikulturális alkotás, hiszen távol-keleti kolorit, európai impresszionizmus és magyar pentatónia találkozik benne.

Albert Mária