Bollók Csaba: Észak, észak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!


Az út hosszú és tele van érdektelen kalanddal. Külföldi turisták néznek a semmibe, enervált bankrablók merednek egymásra céltalanul, fiú számolja az elhaladó autókat, miközben cukorkát szopogat, valakik ellopják az aksit, a Lány visszalopja, egy használaton kívüli benzinkút előtt bolond nő szajkózza: észak, észak, hintázó fiúk kiabálják: észak, dél. Ennyi történik a film másfél órájában, megkeverve a Lányt kereső Fiú képeivel, aki nagyjából ugyanazon az úton jár, de valahogy mindig elmennek egymás mellett…

Amikorra beesteledik, és az akkumulátort már feltöltötték a kalandok, a Lány végre összetalálkozik a Fiúval és boldogan kerekeznek hazafelé, piros almát rágcsálva.

Egészestés kerékpártúrára invitál Bollók Csaba új filmje, de húsz perc után már csak egy kérdés foglalkoztatja a nézőt: Mit cipel a Lány hatalmas hátizsákjában?
(Kár, hogy Bollók nem a Főiskolán készítette el ezt a filmjét, valamikor a harmadik és negyedik év között, tíz percben.)