Első alkalommal rendeznek hegedűversenyt Hubay Jenő emlékére<br/>

Vágólapra másolva!
Hubay Jenő hegedűművész emlékére idén először országos hegedűversenyt hirdettek. A vetélkedőn tizenhat fiatal vesz részt, a két elődöntőt június 5-én és 6-án Budapesten, a régi Zeneakadémián rendezik. A versenyprogramban a kötelező Hubay és Bach-művek mellett kortárs magyar darabok - Kocsár Miklós Szólószonátája, vagy Csemiczky Miklós Szólószonáta című művének első tétele - közül választhattak az indulók.
Vágólapra másolva!

Hubay Jenő: Kisfaludi Stróbl Zsigmond bronz portréjaA zenekari próbákat június 8-án és 9-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagytermében tartják. A döntőnek szintén a Zeneakadémia lesz a helyszíne. A finisben Beethoven, Brahms és Csajkovszkij D-dúr, illetve Mendelssohn e-moll hegedűversenye választható. A koncerten közreműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenekara.

A zsűri elnöke Kovács Dénes hegedűművész, további tagjai Bánfalvi Béla, Kiss András, Perényi Eszter hegedűművész, Falvy Zoltán zenetörténész, Petrovics Emil zeneszerző és Csévi Istvánné, a Hubay Jenő társaság titkára.

A versenyhez kapcsolódóan június 12-én koszorúzási ünnepséget tartanak az 1937-ben elhunyt Hubay Jenő sírjánál, majd egykori lakóházánál, az I. kerületi Fő utca 21. számú épületen lévő emléktáblájánál helyezik el a megemlékezés virágait. A díjkiosztó ünnepséget és a gálakoncertet ugyanaznap este tartják a régi Zeneakadémián. A hangversenyt rögzíti a Magyar Rádió.

A verseny alatt a régi Zeneakadémián kiállítás is látható Hubay Jenő életútjáról és a nevével fémjelzett mesteriskoláról, amely olyan zenészeket adott a világnak, mint Gertler Endre, Szigeti József, Telmányi Emil, Zathureczky Ede, a karmester Ormándy Jenő, illetve a főként kamaramuzsikusként
világhírű Koromzay Dénes és Végh Sándor.

(MTI)

Ajánló: