Vágólapra másolva!
Jövő hétfőtől mintegy 300 000 budapesti háztartásból fokozatosan eltűnik az AM-mikró eddigi szolgáltatása. A kábel nélkül terjedő, olcsó műholdas műsorszolgáltatás helyett az Antenna Hungária új, kódolt jeleket küld előfizetőinek Antenna-mikró néven, jóval több pénzért. A hazai kábelszolgáltató társaságok sorra bővítik kínálatukat, és emelik áraikat.
Vágólapra másolva!

Magyarországon közel 3,7 millió háztartásban van televízió, és ezeknek 75%-ában lehet műholdas adásokat is fogni. Akinek nincs valamilyen módon műholdas adásokat is venni képes felszerelése, az csupán az M1, TV2 és az RTL Klub adásait tudja fogni hagyományos tető- vagy szobai antennával. Ráadásul a domborzati viszonyok, területi elhelyezkedés függvényében ezek az adók sem biztos, hogy foghatók, és a vétel minősége is változó lehet. Ezért aki külföldi csatornákat is szeretne nézni, esetleg érdekli a többi magyar csatorna műsora (pl. Duna TV, M2, esetleg Spektrum stb.), annak fizetnie kell, várhatóan egyre többet.

Budapesten mostanáig gyakorlatilag ingyen is lehetett műholdas adásokat fogni. Az Antenna Hungária által üzemeltetett AM-mikró adására ugyan elő kellett fizetni – ez negyedévenként nem egészen 2000 Ft-ba került –, de egy olcsó parabolaantennával illegálisan is lehetett fogni a kódolatlan adást. Hamarosan ennek vége, csatlakozva a többi szolgáltató gyakorlatához, az Antenna Hungária már hétfőn megkezdi, Antenna-mikró néven, bővített és kódolt adását. Januártól pedig végleg megszűnik a kódolatlan sugárzás, vagyis aki nem köt új szerződést az Antenna Hungáriával vagy valamely másik szolgáltatóval, hiába kapcsolja be tévéjét, még monoszkópot sem nézhet. Az Antenna-mikrón két csomag között lehet választani: az induló csomag 190 Ft lesz havonta, és az M1, M2, Duna TV és a Sat1 jár érte. Az alapcsomag havi 990 Ft-ért körülbelül 20 csatornát tartalmaz, több tematikus magyar nyelvű adással (dokumentumfilm, sport, rajzfilm stb.). Egyelőre azonban nincs végleges megállapodás az Antenna Hungária és a TV2 között, így ez a magyar kereskedelmi csatorna nem biztos, hogy látható lesz januártól az Antenna-mikró előfizetőinek tévéin. A havidíj mellett dekóder is kell majd az Antenna-mikróhoz, ez pedig 2 évre 5800, 4 évre 3800, meghatározatlan időre 9800 Ft. Aki 2 vagy 4 évre kér dekódert, és idő előtt lemondja az előfizetést, kötbért köteles fizetni. A dekóderért további havi 350 Ft-ot kell fizetni, karbantartási díj néven. Ha valakinek több tv-je van, vagy más csatornát akar nézni és videóra rögzíteni egyszerre, akkor több dekódert kell felszereltetnie.

Az új, kódolt rendszert örömmel fogadja a Kábelkommunikációs Szövetség. Kéry Ferenc szerint így valódi verseny indulhat a budapesti piacon a szolgáltatók között, eddig ugyanis a sokaknak ingyenes AM-mikró uralta a fővárosi piacot. Nem sikerült megtudnunk, hogy eddig hány régi AM-mikró-előfizető (270 994-en voltak) jelezte, hogy csatlakozni kíván az új rendszerhez, mert ezt a cég üzleti titokként kezeli. A szerződéseket hétfőtől kötik meg velük, és az Antenna Hungáriánál azt mondták, több tízezer, korábban nem AM-mikrós érdeklődő jelezte, előfizetne esetleg az Antenna-mikróra.

A legnagyobb hazai kábelfektető a UPC Magyarország Kft. Januárban már 528 000 előfizetőjük volt, és a mostanában fektetett csillagpontos kábeleiken internetezni és egyszer, ígéretük szerint, telefonálni is lehet majd. A UPC is több csomagot kínál, melyeknek tartalma és neve is településenként változik, sőt, áraik Budapesten belül sem egységesek, még egyforma csomagok esetében sem. Budapesti "szociális" nevű csomagjuk (M1, M2, Duna TV, Képújság és kerületi TV, ha van) egységesen 450 Ft-ba kerül egy hónapra. Az alapcsomag a József Attila lakótelepen 1150 Ft, de ugyanezért például az angyalföldieknek 1790 Ft-ot kell fizetniük. Ebben megtalálhatóak a magyar kereskedelmi csatornák, több német, és tematikus magyar adó. A bővített csomag Budapesten 2150 Ft-ba kerül, rajzfilm- és erotikus csatornák csak ebben a csomagban foghatók. Az HBO-ért a UPC-nél plusz 2240 Ft-ot kell fizetni, míg az Antenna-mikrónál ez 3150 Ft. Az új előfizetőknek bekapcsolási, és rákötési díjat is kell fizetniük. A UPC az utóbbi időben szerte az országban sorra vásárolta fel a helyi kábelszolgáltatókat, de hamarosan meg kell állnia a terjeszkedéssel. A médiatörvény értelmében ugyanis egy kábelkommunikációs cég az erre alkalmas háztartások maximum 1/6-ának szolgáltathat. Ez azt jelenti, hogy a UPC már csak a következő 85 000 jelentkező igényeit elégítheti ki. Ezért, és a kábel nélküli vidékek meghódításáért, a UPC beindított egy antennás szolgáltatást is, ami az Antenna-mikróhoz hasonló elven, kódolva érkezik az éterből. Ez a UPC Direct nevű szolgáltatás – a 17 csatornás alapcsomag választása esetén – havi 3490 Ft-ba kerül. A szerelési díjon kívül pedig 3500 Ft kártyaaktiválási díjat, és 14 000 Ft letéti díjat is ki kell fizetni, utóbbi a szolgáltatás felmondásakor visszajár. HBO, Sport1 – a UPC hamarosan induló saját csatornája – és egy szexcsatorna is előfizethető a rendszerben, de ezekért külön kell fizetni, és nem mindig lehet egyiket a másik nélkül megvenni.

A harmadik legnagyobb kábelszolgáltató a MATÁVkábelTV, 170 000 előfizetővel. A MATÁVkábelTV (melynek 25%-ban az [origo]-t kiadó MATÁVnet Kft. anyavállalata, a MATÁV Rt. a tulajdonosa) csak Budapest egyes kerületeiben, Pest megye és Északnyugat-Magyarország néhány településén hozzáférhető. Csomagjai és árai szintén településenként és kerületenként változnak. Ahol három csomag választható, ott a legolcsóbb 489 Ft egy hónapra, és csak a közszolgálati adókat tartalmazza. A II. csomag, kb. 20 csatornával 1253 Ft, a III. csomag pedig 1693 Ft egy hónapra. Van, ahol csak egyféle csomag fizethető elő, például Józsefvárosban. Ott 26 csatorna 1 hónapra 1189 Ft. Az HBO a MATÁVkábelTV-n keresztül 1981 Ft egy hónapra. A UPC csillagpontos rendszeréhez hasonlóan ez a rendszer is alkalmas internet-használatra.

Magyarországon közel 300 kábeltévé-szolgáltató működik, ezek nagy része azonban helyi szinten, sokszor csupán egyetlen kistelepülésen hozzáférhető. Ráadásul, mint Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke az [origo]-nak elmondta, a piac koncentrálódik, a nagy cégek felvásárolják a kisebbeket, vagy a kicsik kénytelenek egyesülni.
A kisebb kábelszolgáltatók közül a legtöbb előfizetője a FiberNetnek van, ez a cég 6 megyében 100 000 háztartásba küld jeleket. A többi szolgáltató csak bizonyos településeken érhető el, a Monor Telefontársaság például csak Monoron. Ezek a cégek mind 100 000-nél kevesebb előfizetővel bírnak.

Aki nem kíván egy társaságnál sem előfizetni, és műholdas csatornákat szeretne nézni a televízióján, megoldhatja ezt saját parabolaantennával is. Ezt teszi a hazai tévénézők 11%-a, de helyzetük egyre kedvezőtlenebb. Az olcsóbb, analóg jelek vételére alkalmas antennák egyre kevesebb csatorna befogására alkalmasak, mert egyre több tévétársaság ad digitálisan. A digitális jeleket vevő készülékek pedig 50 000-100 000 Ft-ba kerülnek. Ráadásul a digitális jeleket adó csatornák közül sok kódolva van, így ezekhez külön kártyát kell venni, több ezer forintért csatornánként. Tovább drágítja a házi felszerelést, hogy napjainkban sok a műhold, lehetetlen mindet egyszerre befogni, ezért nagy és forgatható antennákra van szükség ahhoz, hogy sokféle csatornát foghassunk. Az ehhez szükséges berendezések ára pedig több tízezer forint.

Az előfizetések számáról szóló adatok a Kábel Műhold című lap 2000/3 .számából valók.

Magyari Péter

Ajánló:

Korábban: