Jurij Szimonov budapesti születésnapja<br/>

Vágólapra másolva!
Budapesten ünnepli 60. születésnapját március 4-én Jurij Szimonov. Ez alkalomból a Zeneakadémián vezényli egyebek között Wagner, Dohnányi, Mozart és Csajkovszkij műveit. Az orgona előtti kivetítőn a dirigens munkásságáról szóló rövidfilmeket mutatnak be.
Vágólapra másolva!

Jurij Szimonov már 12 évesen színpadra állt karmesterként, amikor iskolájában Mozart-szimfóniát vezényelt. 28 évesen debütált a Moszkvai Nagyszínházban, ahol fellépése után elnyerte a főzeneigazgatói posztot. Az ott eltöltött éveinek fénypontja a negyven évi szünet után felújított teljes Wagner-repertoár bemutatása volt. A Nagyszínház Kamarazenekarával külföldön is sokat turnézott.

Együttműködést kezdeményezett a Magyar Állami Operaházzal, és Magyarországon szinte minden vezető zenekarral koncertezett már. Kétévente a Miskolci Szimfonikus Zenekarral közösen rendez nemzetközi mesterkurzust.

moon

(ZENEFÓRUM)

Ajánló: