Vígjátéksorozat indul Kern Andrással és Udvaros Dorottyával

Vágólapra másolva!
A tervek szerint október 4-én kezdődik egy új vígjátéksorozat az m1 műsorán. A történet főhősét Kern András, húgát Udvaros Dorottya játssza, a rendező Valló Péter lesz. A huszonöt perces epizódokbó tizenkettőt rendelt meg a közszolgálati csatorna, tehát karácsonyig a produkció biztosan látható a képernyőn. A folytatás a fogadtatástól függ.
Vágólapra másolva!

Egy most átadandó lipótvárosi kávéházban forgatják majd azt a sorozatot, amelyből minden héten, csütörtökön, egy-egy huszonöt perces, kerek történetű epizódot ismerhet meg a közönség. Fodor Imre producer szerint nem lesz műnevetés és műtaps, csupán független mesék, amelyek vidámságot s olykor tanulságokat vihetnek a hétköznapokba. Klasszikus értelemben vett vígjáték készül, ahol a szerepeket klasszis, a szó igazi értelmében vett színészek játszszák. Az egyes fejezetekben nem papíroson kitalált emberek papírízű szituációit mutatják be, hanem csupa olyan esetet, amelyek bármelyikünkkel előfordulhatnak.

Fodor Imre elmondta, a főszereplő, Kern András egy olyan sokat látott, sármos férfit alakít, aki egyszer csak a húga (Udvaros Dorottya) vállalkozásában találja magát - kávéházi üzletvezetőként. Nem egy esetlen, amolyan Woody Allen-szerű, szerethető, de egzaltált, kétbalkezes figurát kell elképzelni, hanem egy olyan férfit, aki sokat tud a világról, csupán a környezet idegen számára.

A producer azt tervezi, hogy a kisebb szerepekre is igyekszik a szakma nagyágyúit felkérni, meggyőződése szerint ugyanis a magyar néző a magyar színészeket szereti, s akkor örül nekik a legjobban, ha színészi feladatkörben látja őket viszont. "Külön öröm számomra - fűzi hozzá Fodor -, hogy a siker érdekében minden alkotó egy irányba húz." Kern András például a forgatókönyv írásában is részt vesz -, igaz, ez elsősorban az egykor a Família Kft.-ben is dolgozó Vajda nővérek feladata.

"Nem szeretjük ezt a szót, hogy szappanopera - mondta Kern András -, tehát szerencsésebb, ha ezt az egészet inkább sorozatnak nevezzük. Régi kifejezés tudom, de takarja a lényeget." A színész úgy látja, ő ebben a filmben egyfajta mindenes lesz, aki sok mindent tud az élet kedvességeiből. Tud például kapcsolatot teremteni, de főzni viszont nem. Új, számára egyáltalán nem testhezálló munkájából számos groteszk helyzet formálódik. Ezeket kell megoldania úgy, hogy közben az üzletmenet is rendben legyen.

Kern Andrást nem zavarja, hogy sok szerepet kell rövid idő alatt megtanulni, mert ahogy fogalmazott: ő erre trenírozva van, valahogy eddig is sikerült neki. Igaz, még nem tudja, milyen más feladatok várják. Inkább az izgatja, hogyan lehet egyidejűleg felkelteni egy egyetemi tanár, egy gyári munkás és tanyasi idős néni érdeklődését. A producer végül hozzátette: a forgatás szeptember elején kezdődik, s bár a pénz - mint általában - kevés, de a feladat mindenkit inspirál. Tudniillik, lehet-e ma olyan sorozatot készíteni televízió számára, amely nem emlékeztet a korábbi és a jelenleg futó hasonló vállalkozásokra, s az ízlésbeli színvonalat mégis magasabbra teszi.

Korábban:
Kern Andrással, Balázs Péterel erősít a Magyar Televízió