Feljelentik Lagzi Lajcsit

Vágólapra másolva!
Pert indít az ismert zenész, Galambos Lagzi Lajos ellen a Doki néven ismert Gara László énekes, mivel a november 23-án megjelent Dáridó és ami mögötte van című könyvben Lajcsi úgy beszél róla, mint aki erőszakosan akart bekerülni a műsorba.
Vágólapra másolva!

Nem hiába akarta megakadályozni a Dáridó és ami mögötte van című könyv megjelenését Galambos Lagzi Lajos. Meg is érkezett az első feljelentés a Dáridó sztárja ellen: a Doki néven ismert Gara László érezte sértőnek a rá vonatkozó bekezdéseket.

"Szeretném kiheverni ezt a könyvet" - nyilatkozta Lajcsi. "Nem így képzeltem. Még csak most jelent meg, de máris nagy a cirkusz körülötte. Be kell látnom, nem voltam jártas egy könyv születésében. Most is csak azt mondhatom, amit néhány napja: sajnálom, hogy ez a könyv létrejött, hisz én senkit nem akartam megbántani." Azt azonban továbbra is fenntartja a népszerű szórakoztató, hogy Balázs Palinak fejébe szállt a dicsőség. Ennek ellenére meghívta a könyv bemutatójára, a göndör fürtjeiről is ismert énekest, aki azonban egy tévéfelvételre hivatkozva nem tudott megjelenni a ceremónián.

Lajcsi azt sem tagadta, kissé haragszik zenésztársára, Csocseszre, mert túl sokat pletykált a könyvben.

Korábban:

Kiteregetik a Dáridó szennyesét