Bajor hű marad a Heti heteshez

Vágólapra másolva!
Volt némi szópárbaj a Heti hetes jubileumi, századik felvételen Bajor Imre és a műsor főszerkesztője, Ónodi György között. Ezt egyikük sem titkolja. Úgy tűnik, azóta a nézeteltérések elsimultak. Bajor Imre is azt nyilatkozta, hogy nem akarja elhagyni a műsort.
Vágólapra másolva!

Ónodi György szerint valóban volt egy szóváltása a színésszel, akit egyébként végtelenül tisztel és szeret. "Meggondolatlan hangerővel mondtam egy olyan mondatot, amilyet ma talán már nem mondanék ki. Felfokozott légkörben történt a dolog, másnap elmentem Imréhez, és bocsánatot kértem tőle. Úgy gondolom, ha Bajor Imre még mindig sértve érzi magát, és el akar menni, akkor a közönség a fontosabb. Ha bárki a hét emberből miattam akarna távozni, inkább felállnék a főszerkesztői székből. Kétmillió néző kedvencei ők heten. A közönségnek mindegy ki szerkeszti a műsort. Téves az az állítás, hogy mindenki pótolható. Az asztal körül ülő hét emberközül senki nem az."

Bajor Imre nem akart semmit sem mondani az összezördülésről, ám meghallva, hogy Ónodi György beszélt róla, ő is válaszolt a kérdésre. "Lehet, hogy szezon vége felé érzékenyebb az ember. Úgy gondoltam, a főszerkesztővel baráti viszonyban voltunk, én igyekeztem nem megsérteni senkit, és ugyanezt vártam mástól is. Most egy darabig pihenni fogok, Kubába utazom, feltöltődöm, túlteszem magam a dolgon. Szeretek én mindenkit a Heti hetesben, a műsort is szeretem, és a nézők szeretete is nagyon fontos - nem akarom én otthagyni őket."

Árpa Attilának, a műsor producerének sincs tudomása arról, hogy bárki távozni akarna a Heti hetesből. "Ők heten úgy jók, ahogy vannak. Nem pótolhatók, de ha valaki éppen szabadságra megy, pihen, nem ér rá, akkor bizony helyettesíteni kell."