Elkészült a reality show-ban válogatott zenekar CD-je

Vágólapra másolva!
Valentin napra adja ki az All For Love nevű együttes első maxi CD-jét. A csapat az RTL Klub Üstökös című tehetségkutató reality show-jának győztese.
Vágólapra másolva!

Az RTL Klub novemberben kezdődött Üstökös-válogatására több százan jelentkeztek. A zsűri több fordulón át vizsgáztatta a fiatalok ének- és tánctudását, megjelenését, pszichológiai alkalmasságát. A négy győztes, Claire (19), Sofie (21), Vivien (19) és MC Lovely (21) a sikeres popiparos Kozsó szárnyai alá került. Reggeltől estig képzik őket ének-, tánc-, fitnesz-, beszédtechnika- és angolórákon. A csapat egy percre sem áll meg, készülnek az első lemez folytatására. A tervek szerint március 14-én jelenik meg az All For Love első teljes albuma.

A február 14-én megjelenő maxin a három lányból és egy fiúból álló együttes első slágere, az Ölelj át, szeress addig... hallható hét változatban.

A rivális tévécsatorna, a tv2 hasonló jellegű műsora, a Popsztárok még nem rukkolt elő a nyilvánosság előtt a győztes csapattal. A már lezajlott válogatásról és a felkészülésről szóló műsorokat márciusban kezdi sugározni a csatorna.

Korábban:

Popsztárokat versenyeztet a tv2 és az RTL Klub

Ajánlat:

Üstökös

[origo]/Blikk