Mr.Bean rajzfilm premier az RTL Klubon

Vágólapra másolva!
Április 6-án, este nyolckor az RTL Klub műsorán indul a Mr. Bean rajzfilmsorozat, amely első, angliai bemutatóján közel 4 milliós nézettséget ért el, és ugyanúgy világsikerre számít, mint Mr. Bean, azaz Rowan Atkinson "élő" filmjei. A Varga Stúdió - amely a produkció egyik gondozója - számára jó lehetőségnek tartja, hogy filmjét Magyarország jelenlegi vezető televíziója, az RTL Klub mutatja be (a Bean - Az igazi katasztrófafilm című filmmel együtt) a hazai közönségnek, az angliai bemutató után elsőként Európában.
Vágólapra másolva!

Amint arról a Magyar Hírlap korábban már beszámolt, a 26 epizódból álló, összesen 52 külön történetet feldolgozó rajzfilmsorozat Európa egyik legnagyobb animációs produkciója, amely 2 éve készül Magyarországon, a Varga Stúdióban.

A "születése szerint" tehát magyar illetőségű, rajzolt Mr. Bean gyártása a Tiger Aspect Production megbízásából került Magyarországra, a sorozat kivitelezésre kiírt nemzetközi versenytárgyalást ugyanis a Varga Holdings Rt. nyerte. Ez az első eset, hogy egy ilyen volumenű, s a világ számos országában bemutatandó produkció magyar stúdióban készül. Több mint 420 művész dolgozik a rajzfilmsorozaton Alexei Alexeev sorozatrendező és további 6 epizódrendező irányításával. A sorozat kivitelezésében részt vesz még Claudia Lloyd, A Tiger Aspect sorozat producere, valamint a Richard Purdum Productions figuratervező csapata is.

Rowan Atkinson, a világhírű brit komikus, a Bean-karakter "feltalálója" - aki egyébként a filmsorozat egyik producere is - szinte ugyanolyan intenzíven vesz részt a rajzfilm készítésében, mint a főszereplésével készült Mr. Bean-filmekben. A komikus elsősorban a mimika és a mozgás rajzbeli kialakításában segédkezik. Az elmúlt több mint 2 év során a rajzolt Mr. Bean-figura minden egyes gesztusát, arckifejezését kamerák előtt "előjátszotta" Atkinson a Varga Stúdió animátorai, művészei számára.