Médiakonferenciával, vetítéssel ünnepel a tíz éves Duna Televízió

Vágólapra másolva!
Erdélyben médiakonferenciával, Budapesten filmvetítéssel és képzőművészeti kiállítással ünnepli magát a tíz éves Duna Televízió. A konferencia során a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselője bírálta a televízió választások alatti magatartását.
Vágólapra másolva!

A tizedik születésnapját ünneplő Duna Televízió az évforduló alkalmából médiakonferenciát szervezett az erdélyi Szovátafürdőn. A Duna TV vezető munkatársai, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői, a romániai magyar elektronikus és írott sajtó munkatársai folytattak eszmecserét a Duna TV határon túli feladatairól, az Erdélyben létesült regionális stúdiók helyzetéről.

Az RMDSZ képviseletében Nagy Zsolt ügyvezető alelnök értékelte a Duna Televízió szerepét. Bírálta, hogy a magyarországi választási kampányban a Duna TV nem tudta megőrizni semlegességét.

Szitnyai Jelnő, a közszolgálati televízió határon túli ügyekért felelős igazgatója leszögezte, hogy a Duna TV konzervatív polgári értékrendet képvisel. Véleménye szerint ez "az értékkonzervatív álláspont" azonban a pártpolitikától függetlenül nyilvánul meg.

A Duna TV magát egy időben kulturális és a Kárpát-medence televíziójának határozza meg - mondta Bodzsoni, aki beszámolt arról, hogy elkezdték működésüket az Illyés Közalapítvány támogatásával létrehozott erdélyi stúdiók.

A Duna Televízió budapesti születésnapi rendezvényén Sipos István Tengerszem, Petrovics Eszter "Bartók Kárpát-medencéje", valamint Hajdú Gábor Magyar Évad című munkáját tekinthetik meg az érdeklődők a budapesti Francia Intézetben június 4-én, kedden.

Ugyanekkor nyílik meg a helyszínen a Duna Televízió arculatterveit is készítő Czakó Gábor grafikusművész tárlata, amelyen az alkotó utóbbi három évben készült filmajánló-plakátjait tárják a közönség elé.

Az eseményen részt vesz Dominique de Combles de Nayves, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete és Pekár István, a Duna Televízió elnöke is.

Korábban:
Duna Televízió: tanácsadói testület alakult

Ajánlat:
Duna Televízió
Francia Intézet