Túl sok a szex a brazil Big Brotherben

Vágólapra másolva!
Késő este kell vetíteni a brazil Big Brothert, mert a szereplők túl sokat szerelmeskednek a kamerák előtt.
Vágólapra másolva!

A brazil Big Brother szereplői nem szégyenlősek, hiszen már két friss pár is egymásnak esett, pedig akciójukat a tévénézők élőben követhették a szobákban elhelyezett kameráknak köszönhetően. A gyakori szexjelenetek miatt a producerek úgy döntöttek, hogy a műsorba kerülő összevágott verzióban cenzúrázzák majd az intim pillanatokat - írja az Ananova internetes újság.

A döntéshez hozzájárult, hogy a Brazil Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a show-t csak 10 óra után vetíthetik, méghozzá kizárólag 16 éven felüli nézőknek. Az indoklás szerint a műsornak sok kiskorú és idős nézője van, akikre káros hatással lehetnek a show-ban előforduló szexjelenetek.