Medgyessyt másfél millióan nézték a Naplóban

Vágólapra másolva!
A tv2 adatai szerint a vasárnap esti Napló másfél milliónál több nézőt ültetett a képernyő elé, ez  az adott idősávban a tévézők 48 százalékát jelentette.
Vágólapra másolva!

Sváby András a Blikknek elmondta, hogy a Napló stábja már azóta készült az interjúra, amióta a Medgyessy Péter múltjáról szóló első írás megjelent a Magyar Nemzetben. A tervek szerint vasárnap délelőtt vették volna fel az interjút Farkasházy Tivadar hagyományos, balatonszárszói találkozóján. Ám kiderült, hogy a magyar küldöttség lekéste a repülőgépet a sevillai EU-csúcs után, így a terv kútba esett, és végül a kereskedelmi csatorna kertjében került sor a beszélgetésre.

A Napló főszerkesztője elmesélte, hogy a kormányfő higgadtan beszélt hajdani kémelhárító tevékenységéről, és zökkenőmentesen zajlott le a 28 perces interjú, amelyet vágatlanul sugároztak. Medgyessy Péter nem kívánta adás előtt megnézni a felvett anyagot.

A műsorbeli szavazás kánikulai rekordot döntött, nyári szezonban soha ennyien még nem voksoltak a feltett kérdésekre. A nézők 60 százaléka arra szavazott, hogy a III-as ügyosztály összes dossziéját nyissák ki. Sváby szerint jövő vasárnap csak akkor folytatják a Naplóban a Medgyessy-ügyet, ha valami jelentős dolog történik a héten.