Januártól külföldi filmeket is bemutat a Filmmúzeum

Vágólapra másolva!
A jövő évtől külföldi filmeket is sugároz az eddig csak magyar alkotásokat bemutató Filmmúzeum televíziós csatorna - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Prokopp Dóra vezérigazgató.
Vágólapra másolva!

Az igazgatónő azt is elmondta, ezt a lépést már korábban tervezte a másfél éve indult csatorna vezetése, ám a kialakult helyzet miatt az elképzeltnél jóval több külföldi gyártású programot kell majd bemutatniuk. Mint ismeretes, a csatorna számára előnytelen feltételekkel kívánja meghosszabbítani ez év végén lejáró szerződésüket a Magyar Televízió.

Prokopp Dóra elmondta, másfél év alatt hatszáz óra műsort vásároltak az MTV-től 116 millió forint értékben, ám a televízió ezentúl a Filmmúzeum vezetése által irreálisan magasnak tartott, óránként körülbelül 23 ezer dolláros (mintegy 5,85 millió forintos) áron bocsátaná az adó rendelkezésére archívuma anyagait.

Megemlítette, a világpiacon ma az általuk sugárzott régebbi filmek külföldi megfelelőinek vetítési jogait egyenként 700-800 amerikai dollárért lehet megszerezni, ezért a tévétorna, az esti mese, a színházi közvetítések, a régi táncdalfesztiválok és szilveszteri műsorok helyett más filmtárakban fellelhető, Magyarországon korábban sikerrel játszott alkotásokat tűznek a műsorra.

A vezérigazgató kifejtette, remélik, hogy nem végleges az MTV vezetésének álláspontja, így nem változik "láthatatlan kultúrkinccsé" a köztévénél felhalmozott képvagyon.

Korábban:
Szerzői jogi per a Filmmúzeum ellen

Fórum:
Szerintetek melyik a világ legjobb tíz filmje?