Sokan nézték a Big Brothert

Vágólapra másolva!
A vasárnap esti bemutatkozó adás alkalmával a tévénézők közel fele a Big Brother adását választotta.
Vágólapra másolva!

2,2 millióan nézték vasárnap este a tv2-n a Big Brother első adását, írja az AGB által mért adatokra hivatkozva a kreativ.hu. Ez a szám 46,12 százalékos közönségarányt jelent, ami a legnézettebb, valamivel kilenc óra utáni időpontban egészen 54,7 százalékig kúszott fel. A hirdetői szempontból értékes 18-49 közötti korosztályból 1,19 millió néző ült az este 8-tól 10-ig tartó idősávban a kereskedelmi televízió képernyője előtt, ez a csoport 49,4 százalékát tette ki a műsor ideje alatt.

A Big Brother szeptember 1-től december közepéig minden hétköznap kétszer jelentkezik, szombatonként pedig látványos élő show-műsorok lesznek. A nézők minden hétköznap este az előző napi események legérdekesebb pillanatainak szerkesztett változatát láthatják egy órában.

Szintén hétfőtől péntekig a késő esti műsorsávban kap helyet Till Attila 25 perces interaktív műsora, amelyben a nézői vélemények is fontos szerephez jutnak. A műsorvezető vendégével a Big Brother-házban történt eseményeket vitatja meg, és ekkor lesznek láthatók a pikánsabb, esetleg erotikus részek is. A műsor szereplői a kezdetben 12, majd egyre fogyatkozó számú házlakók.

Korábban:
A Big Brother az interneten nem figyel
Mini Big Brother - két nap a házban