Vágólapra másolva!
Versenyképes, nagy nézettségű, a két meglévő mellett három újabb tematikus csatornát indító Magyar Televízió Rt.-t képzel el Friderikusz Sándor. Az MTV elnöki székére pályázó televíziós az intézmény számára csak az első két évben kérne költségvetési támogatást; számításai szerint a harmadik évben már akár rentábilis, a negyedikben pedig szerény mértékben nyereséges is lehetne a közszolgálati adó.
Vágólapra másolva!

Az MTV elnöki posztjára pályázó Friderikusz a koncepcióját bemutató háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a nemzeti főadó szerepét megtartó m1 mellett kialakítana egy, saját tudósítói hálózattal folyamatos hír-, parlamenti tudósítás- és riportszolgáltatást, valamint tájékoztatóműsor-ismétlést adó 2-es csatornát, továbbá három - kulturális, gyermek-ifjúsági, illetve sport tematikájú - adót. Friderikusz szerint az MTV-t ehhez kisebb, mintegy 800 fővel dolgozó, több szakmai kompetenciát és kevesebb igazgatási funkciót gyakorló intézménnyé kellene alakítani.

A pályázó szerint az MTV átalakításához eleinte külső segítség is kell. Friderikusz elmondta, hogy az intézmény kormányzati feltőkésítésére, illetve az ismételt piacra lépés költségeinek megteremtésére, ezen belül egy jelentős marketingkampány lefolytatására volna szükség.

- Nem "bal", nem "jobb" tévét, hanem sokkal jobb tévét akarok - mondta Friderikusz Sándor, aki szerint három éven belül kétmilliós nézettséget érhetne el a ma fő műsoridőben 4-500 ezres nézőt vonzó adó. Friderikusz szerint, tervei megvalósulása esetén, az MTV két év múlva a magyar televíziós hirdetési piac akár negyedét mondhatná magáénak, évi tízmilliárdos bevétellel.

A pályázó azt is elmondta, hogy az intézmény számára csak az első két évben kérne költségvetési támogatást; számításai szerint a harmadik évben már akár rentábilis, a negyedikben pedig szerény mértékben nyereséges is lehetne az MTV.

Friderikusz azt ígérte, kinevezése esetén szakít azzal a szerinte ma uralkodó felfogással, hogy a közszolgálatiság unalmas műsorokat jelent.

Az ismert tévés közölte, hogy korrekt, érdekes, a műsorok bevezetésében türelmes, sikerorientált MTV-t képzel el. Friderikusz tervei között szerepel, hogy olyan műsor is szerepeljenek a közszolgálati adón, amely az uniós csatlakozás küszöbén bemutatja az EU-államok polgárainak életét, és jó példákat tár a néző elé.