Új család a Barátok közt sorozatban

Vágólapra másolva!
Vasárnap bemutatták a Barátok közt tévésorozat új családját az egyik budapesti bevásárlóközpontban. A Szentmihályi família három tagja nagyjából három hét múlva költözik a sorozatbeli Mátyás király térre.
Vágólapra másolva!

A tévésorozatban Magyar Bálint által alakított Lóri "egyeduralma" hamarosan megtörik, ugyanis új szívtipróval bővült a stáb. Gyetván Csaba, az egyik új szereplő korábban modellkedett, a Barátok közt válogatására is egy reklámügynökség küldte ki. "Minden nagyon hirtelen történt: augusztus végén, amikor a Szentmihályi család másik két tagját már régen kiválasztották, volt még egy válogatás, két nappal később pedig megkaptam György szerepét" - mesélte Gyetván Csaba.

A sorozat története szerint György Olaszországban született, orvosi egyetemre jár és Lórival ellentétben hűséges típus. "Sok a hasonlóság Gyuri és köztem: a Budapesti Gazdasági Főiskola negyedéves hallgatója vagyok, beszélek angolul és spanyolul. Ezen kívül van egy komoly kapcsolatom. A fiatalember egyébként nagy sportrajongó is, NB III-as focista: a Dunakeszi Vasutasban játszik.

A sorozatbeli Szentmihályi család másik tagját alakító Kiss Ramóna, aki érettségi előtt áll Veszprémből költözött Budapestre, otthagyva családját, barátait és kedvesét, csakhogy Szentmihályi Zsófiaként az egész ország megismerhesse. Ramóna zongorázik, énekel. Veszprémben pedig egy színi csoportnak volt a tagja. "A mai napig nem tudom felfogni, hogy megkaptam a szerepet. Rendszeresen néztem a Barátok köztöt és bevallom, furcsa, de kellemes volt az első találkozás a szereplőkkel. Ramónát nagyon féltik a szülei, ugyanakkor büszkék rá. A fiatal lány Zsófia karakteréről annyit árult el, hogy akárcsak jómaga, nagyon erős személyiség. "Akaratos és szeret irányítani" - mondta Kiss Ramóna.

A harmadik új szereplő, Hullan Zsuzsa négy évvel ezelőtt még a Barátok közt sorozat első szereplőtoborzóján vett részt. A színésznőt aztán idén nyáron keresték meg, hogy fáradjon be egy újabb válogatásra. A kétgyermekes családanya kapta meg Szentmihályi Szilvia szerepét. "Sziszi nagyon bátor, sok mindent érdekesen, izgalmasan old meg. Hasonlít rám, ugyanis én is arra törekszem, hogy maximálisan örüljek annak, ami van" - mondta Hullan Zsuzsa, aki azt is hozzátette, nagyon boldog, hogy most már négy gyermek édesanyja. "Ramónára már a válogatáson felfigyeltem, azt mondtam magamban, nem bánnám, ha ő lenne a sorozatbeli lányom. Csabival később találkoztam. A való életben két lányom van, és most már örülök, hogy van egy fiam is" - mondta a színésznő. Hullan Zsuzsa egyébként idén kezdte kilencedik évadját a Vígszínháznál.