Francia kutatók szerint a tévé növeli az erőszakot

Vágólapra másolva!
Az erőszakot, illetve pornográf jeleneteket tartalmazó tévéműsorok sugárzásának szigorú korlátozását javasolta a francia kulturális miniszter által felkért munkacsoport. A francia tudósok szerint, az eddigi kétségek ellenére, egyértelmű, hogy a televízió szerepet játszik az erőszak terjedésében.
Vágólapra másolva!

Blandine Kriegel filozófusnő és 36 fős munkacsoportja indítványozza, hogy valamennyi tévécsatornán tiltsák be az ilyen típusú filmek sugárzását reggel 6.30 és este 22.30 között a gyermek- és fiatalkorúak mentális védelme céljából. A csoport, amelyet Jean-Jacques Aillagon kulturális és kommunikációs ügyi miniszter bízott meg a téma tudományos feldolgozásával, a hét végén tette közzé vizsgálódásainak következtetéseit és velük kapcsolatos ajánlásait.

A közel százoldalas dokumentum megállapításai szerint "világos összefüggés mutatható ki a tévéműsorokban látható erőszak és a fiatalkorú nemzedék viselkedése között". Ha eddig csak a feltételezés szintjén vetődött fel a televízió felelőssége az erőszak terjedésében, ma már senki nem hagyhatja figyelmen kívül ezt a tényt - tartalmazza a tanulmány. A médiaszakértőkből, egyetemi kutatókból, jogászokból és orvosokból álló munkacsoport közvetlen és arányaiban mérhető kapcsolatot tapasztalt a tévé előtt töltött idő és az erőszak iránti érzékenység között, ami a gátlások és a bűntudat csökkenésében, a műsorokban látható agressziós sztereotípiák utánzásában és állandó nyugtalanságban mutatkozik meg. A szerzők álláspontja szerint a televíziós erőszak hatása és veszélye létező tény, amit korlátozó intézkedésekkel kell ellensúlyozni.

A kulturális miniszter asztalára letett elemzés szerint a szabadság értékei iránt különösen elkötelezett republikánus beidegződések hosszú ideig elfedték a francia társadalomban növekvő erőszak és annak egyik forrása közötti kapcsolatot. Az európai összehasonlítás azonban kézenfekvő bizonyítékkal szolgál: a szomszédos országokban szigorúbb szűrőn mennek keresztül a legszélesebb közönség elé kerülő filmek. 1997 és 2000 között 102, erőszakot ábrázoló film közül Franciaországban 62-öt ítéltek korhatár nélkülinek, ugyanebből a válogatásból Nagy-Britanniában 29-et, Hollandiában 22-öt, Németországban pedig csak 16-ot engedtek képernyőre korlátozásmentesen.

A televíziós filmek sugárzásának szabályozását szorgalmazó javaslatot valószínűleg törvénymódosítás keretében terjesztik a nemzetgyűlés elé.