Lajcsi Szuperbuli az MTV-n

Vágólapra másolva!
A tv2 egykori műsorvezetőjének december 31-én jár le szerződése a kereskedelmi csatornával, de az év végi ünnepek között már megkezdi új show-jának, a közszolgálati tévébe szánt Szuperbulinak a felvételeit.
Vágólapra másolva!

Végleg eldőlt, hogy Lajcsi, aki öt esztendőn keresztül a tv2 műsorvezetője volt, csatornát vált. Ő produkálta a kereskedelmi tévé legnézettebb műsorát, a Dáridót, amelynek megszűnése óta folyamatos volt a találgatás jövőjével kapcsolatban. A mulatós zenével befutott Lajcsi megerősítette a hetekkel ezelőtti hírt, hogy januártól a közszolgálati tévé képernyőjén jelentkezik. Hetven ember dolgozik új műsora, a Szuperbuli előkészítésén. A felvételek karácsony és szilveszter között megkezdődnek. a helyszínt Lajcsi és csapata egyelőre titokban tartja.

"Kéthetente, száz percben jelentkezik majd a Szuperbuli, mégpedig vasárnaponként, főműsoridőben. Örülök, hogy folytathatom a képernyőn. Nem dicsekvésként mondom, de a Dáridónál népszerűbb és nézettebb szórakoztató produkciót azóta sem csinált senki. Szeretnék új felfedezetteket, tehetséges fiatalokat bemutatni, de ott lesznek a Szuperbuliban olyan népszerű énekesek, mint Márió, a Nagyecsedi Fekete Szemek, Solymos Tóni, és természetesen állandó zenésztársaim is" - mesélte Lajcsi, aki nemcsak a műsor házigazdája lesz, hanem énekel és zenél is.

A díszletek már elkészültek. Ezúttal a színpadot megosztják. Lesz Európa-, Világ-, és Hazai színpad. Az elsőn mutatkoznak majd be az EU-országok zenészei, a másodikra pedig világsztárok lépnek majd, köztük a Vad Angyal, ki január közepén érkezik Magyarországra. A készülődés ellenére azonban öt év után az idei lesz az első szilveszter, hogy a nézők nem láthatják a képernyőn Lajcsit. A zenész tv2-ös szerződése ugyanis december 31-én éjfélkor jár le, de elképzelhető, hogy az új esztendő első óráiban már bemutatkozik a Magyar televízió képernyőjén.