A Maffiózók sztárja elvált feleségétől

Vágólapra másolva!
A Maffiózók című televíziós sorozat főszereplője, James Gandolfini és felesége, Marcy mindössze három évig élt házasságban. A New York-i bíróság tegnap kimondta köztük a válást, így a sztár most ismét egyedül él.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIJudith Gische bírónő már nem először választott el hírességeket. Ő mondta ki New York korábbi polgármestere, Rudolph Giuliani és Donna Hanover válását, valamint Robert De Niro és Grace Hightower válását is. A legfrissebb ügye nem bővelkedett bonyodalmakban, a Maffiózók című sorozat sztárja, James Gandolfini ugyanis barátságos hangulatban köszönt el (ex-)feleségétől, Marcy-tól. A házasság csupán három évig tartott, és egy kisfiú született belőle.