Folytatódik a Jóbarátok

Vágólapra másolva!
Az NBC televíziós társaság szombaton nyilvánosságra hozta, hogy elkészíti a Jóbarátok című sorozatának 10. szériáját, mind a hat szereplő részvételével. Ezzel hónapokig tartó találgatásoknak vetett véget, hiszen köztudott, hogy a produkció sztárjai vonakodtak aláírni az új szerződést. 
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIJennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer régóta szeretne kiszállni a Jóbarátok-ból. A sorozatnak ugyan mindnyájan sokat köszönhetnek - hiszen általa indult be a karrierjük és váltak sztárokká -, de az évek során kicsit beleuntak szerepükbe. Mostanra szinte mindnyájan inkább a film és Hollywood felé kacsintgatnak. (Jennifer Aniston pedig egy korábbi nyilatkozata alapján már a családalapítást tervezi, és ezért sem kívánta a Jóbarátok-at folytatni.)

Már a legutóbbi, kilencedik szériára megkötött szerződés sem köttetett meg egyszerűen, ám a hat szereplőnek epizódonként felajánlott 1 millió dollár megtette a hatását. Mindenki maradt. A tizedik széria leforgatására azonban még kevesebb volt az esély, hiszen a szereplők mindenütt azt nyilatkozták: vége.

A sorozat honlapjahttp://www2.warnerbros.com/friendstv/index.htmlJóbarátok a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/media,_hirkozles/musorszoras/radio-_es_televizio_musorok/sorozatok/Jobaratok/

Pontosan nem tudni, az NBC csatornának mennyit ért a folytatás, de az biztos, hogy mélyen a zsebébe kellett nyúlnia. A sorozatot gyáró Warner Bros.-nak eddig 7 millió dollárt fizetett epizódonként, ezért a Variety című szaklap úgy számol, hogy a 10. széria részei akár 10 millió dollárért is elkelhettek.

Forrás: MTITény azonban, hogy még ez a magas ár is megéri az NBC-nek, hiszen a Jóbarátok népszerűsége mit sem csökkent az évek során. A C.S.I., vagyis Crime Scene Investigation közvéleménykutató cég adatai szerint még mindig Amerika legkedveltebb televíziós sorozata, annak ellenére, hogy az utóbbi időben számos - magas színvonalon elkészített, és közkedvelt - vetélytársa akadt.

A közönség mellett a szakma is elismeri: a tavalyi Emmy-díjkiosztón elnyerte az év legjobb televíziós vígjátékának járó díjat, Jennifer Aniston pedig a legjobb komika kitüntetésében részesült. Még 2003-ban is díjra esélyes: a múlt héten nyilvánosságra hozott Golden Globe-jelöltek listáján is szerepel.