Columbo folytatja a nyomozást

Vágólapra másolva!
Már készül a Columbo című tévésorozat újabb szériája. A címszerepet most is Peter Falk játssza, a bűnügyek és azok helyszínei viszont nagyon is megváltoztak
Vágólapra másolva!
Forrás: Hölgyfórum
Forrás: Hölgyfórum

Folytatódik a Columbo című tévésorozat. A címszerepet ismét Peter Falk játssza majd, aki 1967-ben bújt bele először a Los Angeles-i nyomozó elmaradhatatlan ballonkabátjába. Kisebb-nagyobb megszakításokkal ugyan, de azóta rendszeresen játssza Columbót, így a szerep megformálása már nem jelent gondot a számára. Ennek ellenére van valami, ami kissé aggasztja az éltes korú színészt. "Columbo imádja a szivart. Csakhogy én nemrég olyat tettem, amire sosem hittem,hogy képes leszek: leszoktam a dohányzásról. Pár nappal ezelőtt azonban kénytelen voltam rágyújtani egy szivarra a felvétel kedvéért. Eddig még nem szoktam vissza" - avat be Falk.

Az újabb epizódok készítői igyekeztek lépést tartani a korral. "Az egyik jelenetben például Falk belép egy elhagyatott raktárépületbe ahol három, hiányosan öltözött, erősen sminkelt lány táncol, holott zene sehonnan sem hallatszik. Hirtelen nem is tudja, mit mondjon, de mivel rendíthetetlenül udvarias, ezért így kezdi: 'Jó reggelt, remélem nem zavarom a hölgyeket!'" - meséli Falk.