Politikailag kiegyensúlyozzák a Heti hetest

Vágólapra másolva!
Farkasházy Tivadar a jövőben nem tartozik a Heti hetes alapcsapatába. Az RTL Klub változtatni akar a műsor egyoldalú politikai beállítottságán, ezért Balázs Péter, Koltai Róbert és Betlen János is felbukkan majd a szereplők között. Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője nem ért egyet műsora megítélésével.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIGálvölgyi János, Bajor Imre, Hernádi Judit, Verebes István, Kern András és Jáksó László - Kolosi Péter elmondása szerint a csatorna őket sorolja a Heti hetes alapcsapatába, akiket továbbra is rendszeresen szeretnének látni a műsorban. Farkasházy Tivadar többé nem tagja az alapcsapatnak, őt ezentúl csak vendégként hívnák meg, akár hosszabb kimaradásokkal - közölte az RTL Klub programigazgatója.

Az [origo] értesülései szerint Farkasházy háttérbe szorításának oka, hogy a humorista 2002-ben politikai szerepet vállalt, és nyíltan kiállt a baloldal mellett, ami nem illik bele az RTL vezetésének műsorral kapcsolatos koncepciójába. A csatorna vezetői változtatni akarnak a Heti hetes egyoldalú politikai beállítottságán, mert a baloldal kritikájának hiánya véleményük szerint hozzájárult a műsor nézettségének csökkenéséhez. A kereskedelmi adónál ezért azt tervezik, olyan vendégeket hívnak meg a stúdióba, akik hajlandók az eddigi alapszereplőkkel vitatkozni, a kormányoldalt is kifigurázni.

Heti hetes linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/media,_hirkozles/musorszoras/radio-_es_televizio_musorok/teves_vetelkedok,_showmusorok/Heti_hetes/

Verebes István, a Heti hetes szereplője a Blikkben azt nyilatkozta, szerinte is jót tenne a műsornak, ha többféle politikai nézetet ütköztetnének. "A csatorna színesíteni szeretné a Heti hetes összetételét, szeretnék, ha világnézetileg többrétegű lenne, és ez a politikai álláspontokra is vonatkozik" - nyilatkozta Verebes a Blikknek. "Magam is úgy érzem, hogy a nézetkülönbségek adta konfliktusok színesítik a műsort, és ha sikerül megmaradnunk az önmérséklet határain belül, én is örülnék neki. Az új arcok bevonása egyébként kísérlet, ha nem jön be, még mindig vissza lehet térni az eredeti felálláshoz. A műsor már most is olyan későn kezdődik, hogy én is nehezen nézem végig. Ami pedig a politikát illeti, oly mértékben radikalizálódott az ellenzék, hogy a kormány kritikája szükségszerűen halványul el mellette."

Utóbbival Ónodi György, a Heti hetes főszerkesztője is egyetért, de azzal, hogy a műsor szereplői elfogultságból bírálják az ellenzéket, vitatkozik. A főszerkesztő a csökkenő nézettség okait is másként látja, mint a csatorna irányítói. Az [origo] úgy értesült, az RTL Klub vezetése szerint a műsor csökkenő népszerűségét a valóságshow-k megjelenése és a műsoridő ingadozása mellett a politikai egyoldalúság is komoly mértékben rontja. Ónodi azonban azt mondta az [origo]-nak, a jobboldali politikusok bírálata annak tudható be, hogy ők azok, akik okot adnak az élcelődésre. "Köze nincs a politikai vonzalmakhoz. A művészek azt állítják pellengérre, aki hülyeséget beszél" - állította a főszerkesztő az [origo]-nak.

Nyerjen Twin Peaks-relikviákat

Játsszon Twin Peaks-játékunkon, nyerjen DVD-t és más relikviákat!

Ónodi szerint ezért a műsor átalakításáról sem lehet beszélni, legfeljebb arról, hogy a korábbi gyakorlathoz hasonlóan az alapszereplők mellé folyamatosan hívnak új vagy ritkábban szereplő vendégeket is. A műsorkészítő az [origo]-nak elmondta, többek között Balázs Péter, Koltai Róbert és Para-Kovács Imre is látható lesz a következő műsorokban. Balázs Péter először szerepelne a Heti hetesben, akárcsak Betlen János, akinek a neve szintén felmerült. Ónodi az [origo]-nak elmondta, a Heti hetesből ősszel elküldött Havas Henrikkel sem szakadt meg a kapcsolata, és azt reméli, a népszerű újságíró újra szerepelhet a műsorban. Kolosi Péter programigazgató azonban közölte, az RTL Klub álláspontja nem változott Havassal kapcsolatban, aki továbbra sem jelenhet meg a csatornán.

Gálvölgyi János nem tudott arról, hogy változtatásokat tervez az RTL Klub, de úgy véli, ez az ő dolguk, és nem a szereplőké. A színész szerint azonban nem tenne jót a műsornak, ha Farkasházy kevesebbet szerepelne. Farkasházyt váratlanul érte a hír, hogy ő az egyetlen, akit többé nem sorolnak az alapcsapatba: "Eddig három dologra számíthattam: a nézők szeretetére, a társaim szolidaritására és az RTL Klub vezetőinek bizalmára. Jó lenne, ha ez továbbra is így maradna" - mondta Farkasházy a Blikknek.

Arról, hogy mi történik, ha a tervezett változtatások nem váltják be a reményeket, Kolosi Péter azt mondta az [origo]-nak, a nehéz helyzetben lévő Heti hetes továbbra is az RTL egyik legfontosabb programja, ami meghatározza a vezetés hozzáállását a műsorhoz. A programigazgató szerint azonban egy biztos, ha hosszú ideig sikertelen marad a négy éve futó Heti hetes, nincs értelme tovább csinálni.