Pénzt moshatott Don Johnson

Vágólapra másolva!
Don Johnsonnál, a Miami Vice című tévésorozat egykori sztárjánál számos kötvényt, részvényt és csekket találtak a német vám- és pénzügyőrök - összesen mintegy 5 milliárd font értékben. Egyelőre nem emeltek vádat a színész ellen, de az esetet jelentették az amerikai hatóságoknak, mivel felmerült a gyanú, hogy Johnson egy nemzetközi pénzmosási akcióban vett részt.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

A Miami Vice című tévésorozat egykori sztárját, Don Johnsont vám- és pénzügyőrök kapták el egy útlezárás során. A ma már kevésbé sikeres 53 éves színész kocsijában számos kötvényt, csekket illetve részvényt találtak - összesen mintegy ötmilliárd font értékben.

A német lapok közlése szerint a színész arra a kérdésre, hogy miért tartott a kocsijában ilyen nagy értékű dokumentumokat, először azt válaszolta, hogy megállapodást kötött a Daimler Chryslerrel: "Azért utaztam Németországba, mert kocsit akartam venni tőlük." A színész később meggondolta magát, és határozottan állította: "Nem az enyémek a papírok. Az egyébként eredeti dokumentumok azé az utasé voltak, aki a kocsimban tartózkodott."

Don Johnson hivatalos honlapjahttp://www.donjohnson.com/

Don Johnsont Németországban vették őrizetbe, mindössze 3 kilométernyire a svájci határtól. Egyelőre nem emeltek vádat a színész ellen. "Hamarosan megszületik a döntés a vádemelést illetően. Természetesen részletesen beszámoltunk az amerikai hatóságoknak arról, mit találtunk. Azért tettük, mert felmerült a gyanú, hogy a színész egy nemzetközi pénzmosási akcióba keveredett" - nyilatkozta a vám- és pénzügyőrség munkatársa.