Vágólapra másolva!
Életveszélyes helyzetbe került nemrég Elisha Cuthbert, a 24 című tévésorozat szereplője. A színésznőt kórházba kellett szállítani, miután megtámadta egy puma.
Vágólapra másolva!

Elisha Cuthbert, aki a 24-ben John Bauer lányát, Kimet alakítja, épp egy jelenet felvételéhez készülődött, amikor balesetet szenvedett. A sorozat forgatókönyve szerint Kim eltéved a hegyekben, ahol szembekerül egy pumával.

"Az idomár azt mondta, a forgatás kezdete előtt találkoznom kellene az állattal. Odamentem hát, hogy köszönjek neki, ekkor azonban hatalmasat harapott a kezembe. Borzasztó volt, életemben nem véreztem annyira, mint akkor" - mesélte a színésznő, akit a harapás után kórházba kellett szállítani. "Ellátták a tátongó sebet, és adtak egy tetanuszt. Nagyon rémült voltam" - mondta a kórházi élményeiről Cuthbert, aki másnap tudta csak befejezni a jelenetet.

A puma, más néven hegyi oroszlán normális körülmények között félénk, azonban ha megzavarják, veszélyessé válhat. Az Egyesült Államokban már előfordult, hogy pumák megöltek életterüket háborgató síelőket és kirándulókat.