Megvan a BB-ház új lakója

Vágólapra másolva!
Hosszas válogatási procedúra után eldőlt, ki lesz a Big Brother-házból kizárt Szilvi utódja. Viola szerdán este, élő adásban kezdheti majd meg életét a kamerák között.
Vágólapra másolva!
Forrás: tv2
Viola, az új lakó

A magyarországi valóságshow-k történetében az első eset volt, hogy egy játékost a szabályok megsértése miatt kizártak a nézők kegyeiért folytatott versengésből, amikor a Big Brother-szereplő Szilvi kénytelen volt elhagyni a házat. A tv2 közleménye szerint a valóságshow résztvevője a szabályokat megszegve összeesküvésre buzdította csapattársait néhány lakótársa ellen.

Az érdi játékos a csatorna szerint már korábban is súlyosan megsértette a Big Brother minden rendező országban azonos játékszabályait, amikor a tiltás ellenére előre megbeszélt jelrendszer segítségével kommunikált barátjával. Szilvi végül a hátsó ajtón, mindenféle ünnepélyesség nélkül hagyta el a házat, ahol nem egészen 7 hetet töltött.

Helyére hosszas válogatási procedúra után Violát választották, aki szerdán este, élő adásban kezdheti meg életét a Big Brother-házban. A 19 éves Viola Budapestről érkezik, jöttéről még nem tud a házban lakó 9 játékos.