A Panaszbizottság elítélte a Big Brothert

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága szerint a Big Brother egyik márciusi adása megsértette a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó részét.
Vágólapra másolva!

A Panaszbizottság közleménye szerint a testület egyhangú véleménye az, hogy a tv2 valóságshow-jának március 22-én közvetlenül este nyolc óra után sugárzott részében bemutatott "szexuális aktus benyomását keltő jelenettel és a közben hallható párbeszéd szöveges kiemelésével" törvényt sértett. A Panaszbizottság, amely egy állampolgári bejelentés után vizsgálta meg a tv2 műsorszámát, azt közölte, hogy a Big Brother említett része a médiatörvény kiskorúak védelmére vonatkozó alapelveivel ütközik.

A kereskedelmi csatorna 12 éven aluliak számára nagykorúak felügyelete mellett megtekinthetőnek minősítette a kritizált Big Brother-adást, amit a Panaszbizottság szerint a tv2 nem tehetett volna meg. A bizottság közölte, hogy a jogszabály már a tizenhat éven aluliak erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas, a szexualitásra csupán közvetett módon utaló műsorszámokat is a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlottnak minősíti. Az eljáró tanács véleménye, hogy "a Big Brother említett jelenete a műsorszolgáltató által is elismert közvetett utalásokon túl közvetlen módon is megvalósította a szexualitás ábrázolását, mint ilyen alkalmas volt a 16 éven aluliak erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására".

A médiatörvény szerint a műsor így 16 éven aluliak számára nem ajánlott, és csak este kilenc után kerülhetett volna adásba. Az eljáró tanács véleménye, hogy a tv2-t nem mentesíti az a magyarázat, hogy a műsor tartalma a csatorna által teremtett mesterséges körülmények között alakul ki.

A Panaszbizottság véleménye, a törvénysértés megállapításán és a nyilvános közlésen kívül, más szankciót nem jelent a tv2-nek.