Áthelyezik Friderikusz vasárnapi műsorát

Vágólapra másolva!
Késő estére kerül az MTV tervei szerint A szólás szabadsága, amelynek nézettsége rendszeresen elmaradt a program indulásakor várt eredményektől. A műsor jövője bizonytalan.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Friderikusz Sándor

A közszolgálati tévé tájékoztatása szerint július 6-tól kikerül a kora esti műsorsávból a csatorna vasárnapi közéleti programja, A szólás szabadsága. A Friderikusz Sándor által vezetett műsort, a tervek szerint, nyáron is a hét utolsó napján sugározzák, de néhány órával később kezdődik, mint eddig - este hét helyett várhatóan fél tízkor. A magazin helyett az MTV első alkalommal egy játékfilmet vetít, és várhatóan később is mozik pótolják kora este Friderikusz közéleti show-ját. A várt nézettségi eredményekkel április óta adós műsor további sorsáról egyelőre nem nyilatkoztak az MTV-nél, ahol még dolgoznak a csatorna őszi műsorstruktúráján.

Az áthelyezett program április 20-án indult a View Kft. külső gyártásában, producere Krecz Tibor volt, aki a beharangozó sajtótájékoztatón "a társadalompolitikai tematikát a hagyományosnál szélesebben értelmező" közéleti magazinként mutatta be A szólás szabadságá-t. A több évtized után megszüntetett A hét című magazinműsor helyén sugárzott produkció külső gyártójával az MTV Rt. négy hónapos szerződést kötött, amelyben a készítők vállalták, hogy megkétszerezik a műsorsáv nézettségét. A tervek azóta sem teljesültek, a műsort pedig júniustól belső gyártásban készíti az MTV.

A szólás szabadsága mellett Friderikusz két másik MTV-s műsor, a képernyőről nemrég lekerült Repülj most! és a Hoztam egy milliót! munkálataiban is részt vett - a vasárnapi közéleti magazintól eltérően nem műsorvezetőként, hanem vállalkozóként, miután a két vetélkedőt TV Pictures nevű cége gyártotta.