Csoportszex és drog miatt védekezik Schwarzenegger

Múltjának kevesek által ismert részleteivel szembesítette egy amerikai internetes honlap a kaliforniai kormányzóválasztásra készülő Arnold Schwarzeneggert.

Schwarzenegger első virágzása idején

A forrás által előkeresett és az interneten közzétett régi interjú tanúsága szerint, amely az Oui magazinban jelent meg, a testépítőből lett kormányzójelölt 1977-ben kijelentette: "Soha nem terveztem úgy az életemet, hogy politikus legyek, vagy hogy Kalifornia kormányzójává váljak." A múltban tett kijelentéseit egy augusztus 28-i rádióinterjúban magyarázta meg az osztrák származású színész. "Egyértelmű: olyan dolgokat mondtam, amelyek nevetségesek, ostobák és felháborítók - mivel ilyen voltam akkoriban" - védekezett a konzervatív szavazók voksaira is számító Schwarzenegger felidézett kijelentései miatt.

 

A 26 évvel ezelőtti interjúban az osztrák származású testépítő beismerte, hogy hasist és marihuanát szívott, valamint részt vett egy szexorgián a Los Angeles melletti Venice-ben. "A testépítők kedvelik a partikat" - indokolta később részvételét az augusztus 28-i rádióinterjúban.

 

Kaliforniában október 7-én rendezik az előrehozott kormányzóválasztást. A fölmérések eredménye szerint Schwarzenegger, aki a republikánus párt színeiben indul, egyelőre kevesebb szavazatra számíthat, mint a fő vetélytárs demokraták jelöltje, Cruz Bustamante.

KAPCSOLÓDÓ CIKK