Vágólapra másolva!
Bár a kereskedelmi televíziók már javában az őszi műsorstruktúra szerint működnek, a Magyar Televízió várhatóan még október elejére sem lesz képes kialakítani új programkínálatát. A köztévé takarékossági intézkedései elsősorban a szórakoztató műsorokat érintik majd. Új produkcióval jelentkezik a miniszterelnök nevelt lánya, aki a nyári roadshow-k után a kalocsai női börtönben forgatott.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIEgyelőre semmi sem biztos a Magyar Televízió új műsorstruktúráját illetően. Kivéve azt, hogy a köztelevíziónak nem sikerül tartania az őszi programkínálat kialakítására többszöri változtatás után kitűzött október 7-i határidőt. Jelenleg még tárgyalások folynak arról, hogy a köztelevízió milyen műsorkészítőkkel hosszabít szerződést, illetve hogy melyekkel bontja fel a megállapodásokat.

Csorba Mária, az MTV szóvivője az [origo] megkeresésére nem tudott konkrétumokat mondani az egyeztetésekről. Annyit elmondott, hogy "sok műsor" van tárgyalás alatt.

A televízió továbbra is komoly anyagi gondokkal küszködik, ami befolyásolhatja az egyes műsorok sorsát is. A szóvivő elmondása szerint az biztos, hogy a takarékossági intézkedések a határon túli műsorokat, valamint a hír- és kulturális programokat nem érintik.

A Magyar Televízió honlapjahttp://www.mtv.hu/

Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a szórakoztató műsorok esetében fogják visszafogni a költségeket. Ezt támasztja alá a Népszabadság keddi híre, amely szerint az MTV kuratóriumának elnöksége elutasította többek között az adásonként 12,4 millió forintba kerülő Új szeszélyes évszakok és a 800 ezer forintba kerülő napi 20 perces Navigátor szerződéseinek meghosszabbítását.

Forrás: MTIA kuratórium elnöksége elé azok a műsorszerződések kerülnek, amelyek 50 millió forintnál nagyobb összegről szólnak.

A Népszabadság beszámolt arról is, hogy új produkcióval jelentkezik Tornóczky Anita, Medgyessy Péter miniszterelnök nevelt lánya, aki eddig főként szórakoztató műsorokban - például az MTV-roadshow felvételein - tűnt fel. Az [origo] információi szerint Tornóczky a kalocsai női börtönben forgatott egy belső gyártású riportfilmet. Az később dől el, hogy ez egyszeri munka volt-e, vagy pedig Tornóczky Anita újabb hasonló filmeket is készít majd.