Barátok közt-szereplő A nagy KRESZ-vizsgán

Vágólapra másolva!
A szappanoperában Novák Csabát alakító Kővári Tamás is részt vesz az RTL Klub A nagy KRESZ-vizsga című játékában.
Vágólapra másolva!

A Barátok közt Novák Csabája, azaz Kővári Tamás lesz az RTL Klub szeptember 13-i élő tesztműsorának hatodik közismert játékosa. A fiatal színész, akinek egyik szenvedélye a motorozás, Erős Antóniával, Cicciolinával, Gregor Bernadettel, Palik Lászlóval és Jáksó Lászlóval alkot egy csapatot.

Korábban az adó azt közölte, Stohl András is részt vesz az élő tesztműsorban, később azonban kiderült, a színész nem ér rá, szombaton, az adás napján a csehországi Plzenben kell lennie, ahol a Budapesti Kamaraszínház társulatával Shakespeare Macbeth-jét adják elő.

Az RTL Klub új tesztműsorában a házigazdák ugyanazok lesznek, mint az IQ-játékban, Marsi Anikó és Vágó István. Alig változik a díszlet, és a koncepció is a régi. Ami más, az a téma, vagyis ezúttal a nézők és a stúdióban ülő játékosok a közlekedési ismereteiket ellenőrizhetik.

KRESZ-linkek a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/intezmenyek,_adattarak/kozlekedesi_informaciok/KRESZ/

Az A nagy KRESZ-vizsga című játékban a híres emberek csapata mellett az autósok és a kocsivásárlást egyelőre csak tervezgető civilek is helyet kapnak. A műsor készítői a közsimert emberekén kívül öt, egyenként huszonöt fős csapatba szervezték a részvevőket, akiknek a Közlekedési Főfelügyelet közreműködésével összeállított ötvenöt kérdésre kell felelniük. A többórás egyenes adásban a taxisok, a motorosok, a női vezetők, valamint a pesti és a vidéki gépkocsivezetők vetélkednek egymással.