Fábry Sándor megdöntötte a Való Világ csúcsát

Vágólapra másolva!
Jobb eredményt ért el a Fábry show legutóbbi, szeptember 25-i adása, mint a nyár elején sugárzott Való Világ-finálé. A nézettségi adatok szerint a humorista műsorára több mint 2 millió 400 ezren voltak kíváncsiak, ami az RTL Klubnak kiütéses győzelmet hozott csütörtök este.
Vágólapra másolva!

Forrás: RTL KlubFábry Sándor és vendégei csütörtök esti produkciója népszerűbb volt, mint Magyarország legkedveltebb valóságshow-jának nyár elején sugárzott fináléja. Fábryt, aki legutóbbi show-jába is több közismert személyt - köztük RTL klubos és tv2-s hírességeket - hívott meg, 2 millió 404 ezren nézték, a Való Világ2 június 1-i adását pedig ennél valamivel kevesebben, 2 millió 384 választották.

A humorista este kilenc előtt induló műsorának eredménye a kétszerese a tv2-n párhuzamosan vetített film nézettségének. A szeptember 25-i Fábry show közönségaránya 64 százalék, ami szintén kiemelkedő adat.

A reklámozók szempontjából fontos 18-49 év közötti közönség körében szintén aratott az Esti Showder. A fiatalabb nézők közül Fábryt 1 millió 185 ezren választották, így néhány ezerrel ebben a kategóriában is megdöntötte a VV2 és a Barátok közt június eleji, illetve május végi eredményeit.

Az Esti Showder szeptember 25-i adásnak vendégei Jakupcsek Gabriella, Hajós András, Till Attila, Jáksó László, Erdélyi Mónika, Lagzi Lajcsi voltak.